Emberek angyalbőrben

Fülszöveg

Tizenegy szépprózai s egy (mai magyar regényről szóló) tanulmánykötete után az Emberek angyalbőrben rendhagyónak látszó könyv az 1933-ban született Iszlai Zoltán pályáján. Mégis, ha megemlítjük, hogy foglalkozása újságíró (1984-ig tizenhárom éven át az Élet és Irodalom rovatszerkesztője, majd a Film Színház Muzsika főszerkesztője), akkor semmi különös nincs abban, hogy az irodalmi riport lett az egyik kedvvel művelt műfaja.
Rendszeresen részt vett az Írószövetség és a Honvédelmi Minisztérium irodalmi pályázatain. E művében a legtöbb - díjnyertes - nagyriportja, illetve úgynevezett életképe megtalálható; pontosan hét esztendei munkája eredményét gyűjtötte benne egybe.
Érdekességét, egyediségét inkább az jelenti, hogy a katonának behívott vagy ezt a hivatást választó emberek életét nem elsősorban szakmai szempontból tükrözi, hanem bizonyos műfaji sajátosság függvényeként ábrázolja. Az egész gyűjteménynek az a törekvése, hogy elméleti ellentétnek gyakorlatban megvalósult egységét dokumentálja; nevezetesen azt, hogy a harcra felkészített mai katona igazában a béke letéteményese. Ezért olvasható az - öltözködésről, táplálkozásról, a zenéről szóló - írások előtt az alcím: Riportok békés katonákról. S ezért központi témája novellisztikus pillanatképeknek az emberélet néhány hangsúlyos időszaka: a pályakezdési, az életveszély, a nyugalomba vonulás. Mindezen felül számos emlékezetes portré olvasható a könyvben azokról a hadseregbeliekről, akik segítették az írót abban, hogy beavatódjék a sorsukba, beleláthasson az életükbe. Vissza