Emberek útja

Előszó

Részlet a műből:

"Életünk valamelyik napján fölkeresnek bennünket ifjúságunk alakjai, egyik a másik után, mindenik a maga idejében és beszélnek velünk a halottak is. De nem csak lelkileg, amikor elvonulva visszagondolunk a multra, hanem gyakran testileg is, személyesen és rendszerint azok, akik nem csak közel állottak hozzánk, hanem akik döntő befolyással voltak az életünkre. Röpke létünk e jelenségét ám mondja, aki akarja, véletlennek, szeretetünk sejtő szelleme lelkünk legmélyén fölismeri a dolgok értelmének csodálatos és egyszersmind egyszerű összefüggését és a véletlenben való hitet elnyomja a fény, amelyet jól megértett végzetünk képe sugároz ki.
Ez alakok visszatérésének mélyebb jelentősége az, hogy figyelmeztetéssel szolgálnak nekünk. Életünk valamelyik régen elmult idejéből föltámadó utolsó figyelmeztetés ez, fölrázza a visszaemlékezést és életre kelti emlékezésünket, úgy, hogy kénytelenek vagyunk kutatni és összehasonlítani, amíg föl nem ismerjük, hogy testi életünk megtett útjának mi volt az értéke a lelkük útjára. Hogy sülyedtünk-e vagy emelkedtünk, gazdagabbak vagy szegényebbek lettünk-e és hogy pályánk egyenes volt-e vagy pedig végzetes és veszedelmes kanyarodókon haladt. Mert a magunk növekedését vagy a magunk elsatnyulását örömet szerző vagy kegyetlen világossággal gyakran azokon az embereken mérjük meg, akik valaha közel állottak hozzánk és akik most hosszú távollét után hirtelen életük új mezében állnak elénk.
Mindez azóta jutott az eszembe, mióta kalandos fiatal napjaim régi társára új viszonyok között akadtam rá és megismertem a történetét, amely maradandó hatással volt rám. Ennek a különös embernek Szent volt a neve, de én akkor Szemesnek neveztem, mert ő maga megszokván így kivánta és mert valódi neve nagyon is szokatlan ellentétben lett volna jellemével és élete módjával." Vissza