Emberi hitvallás

Előszó

Valóban, semmi sem indokolja, hogy Juhász Gyulát, a huszadik század első felének egyik legnagyobb magyar lírikusát valamilyen merev szempontú rangsorolással a Nyugat körének más költői elé helyezzük. De azt a szerepet, helyet se volna méltányos megtagadni tőle, amelyet mintegy mostoha sorsa ellenszolgáltatásaként is elsősorban mégis ő tölt be Ady és József Attila között a magyar irodalomban. A közvetlen életrajzi adatok, magatartása, megnyilatkozásai és főként költészete mind mellette tanúskodnak. Adyt sohasem tagadta meg, emlékét, szellemét számos versében idézte. Népközelsége, 1918-19-es szereplésel, elvhűsége a fehér terror éveiben, munkahimnuszai, a munkások jogainak, történelmi szerepének, jövőjének fölismerése, hirdetése és a velük való sorsvállalás, tájverseinek társadalmi, eszmei súlya, sőt még társtalan magánya, elfordulása is a fasizálódó világtól József Attila, illetve a mi korunk, a szocializmus felé mutatnak. A fiatal költő első kötetét Juhász vezeti be az irodalomba. József Attila négy verset írt hozzá a fiúi szeretet és megértés hangján. Huszonöt éves írói jubileumán, 1923-ban például így:
Az értetlenség és a félreértés,
magyar, dacos, konok sörényű mének,
nagy bánatának szelíd gyeplején,
hogy végre mégiscsak falunkba értek.
(Juhász Gyuláról való nóta)
Juhász tájverseinek mély realizmusa József Attila gondolatibb ihletésű, asszociatívabb jellegű tájköltészetében él, fejlődik tovább. Igaz, a fiatal költő másoktól is, sokaktól tanult. De nem egészen mindegy, hogy mit. Juhász Gyulától valóságlátást tanulhatott, s "az örök szeretet" melegét érezhette, kaphatta. Vissza