Emberistenek

Előszó

Részlet:

Mr. Barnstaple valahogy úgy érezte, hogy neki sürgős szüksége van vakációra. Nem volt azonban senkije, akivel menjen, azt se tudta, hová kellene mennie. Túlsokat dolgozott. Meg egy kicsit megelégelte már az otthonát is.
Erős, jól kifejlett természetes érzései, ösztönei voltak, nagyon szerette a családját. Tudta kívülről mindenkinek a gondolatát. De mikor rájött az ilyen keserves hangulat, mint a mostani, kínosan bosszantotta őt a család. A három fia mind növendék-kamaszfiú, mintha minden reggel meghosszabbodtak volna a lábaik, óráról-órára növekedtek; ráültek olyan székre, amelyre éppen ő akart ülni; játékukkal tönkretették az ő saját pianóláját; durva, üres röhejjel töltötték meg a házat; olyan élceken kacagtak, amikre az ember nem lehet kíváncsi; beletréfáltak öreges, ártatlan flirtjeibe, amik eddig Sydenhamben egyetlen vigasza voltak; tenniszjátéknál lefőzték; vígan püfölték egymást és kettesével, hármasával gurultak le a lépcsőn hallatlan zsivaj közepette. A kalapjuk mindenütt látható. Reggelire megkésve érkeznek. Este viharos: Huj huj - püff! - kurjantással dőlnek ágynak. Az anyjuknak pedig mintha kedvére való volna a dolog. Sok pénzbe kerültek és valami barátságos semmibevevéssel kezelték azt a tényt, hogy minden drágább lett, mindennek emelkedett az ára, csak a Mr. Barnstaple fizetése nem emelkedett. Ha ebédnél Mr. Barnstaple egy-két egyszerű igazságot tálalt fel Mr. Lloyd George-ról vagy a legcsekélyebb kísérletet tette arra nézve, hogy a beszéd nívóját a leghülyébb mókánál egy vonallal magasabbra emelje, tüntető figyelmetlenséget tanusítottak... Vissza