Embernek fia

Fülszöveg

Az Embernek fia, az elmúlt évtized egyik legszebb dél-amerikai regénye egy alig ismert nép, a guarandí indiánok sorsáról ad hírt, és hazájukról, Paraguayról, az örökös diktatúra országáról. Augusto Roa Bastos, Paraguay egyetlen jelentős élő prózaírója az argentínai emigrációban írta meg, és életének alapélményét, az 1932-ben kitört chacói háborút állította a középpontjában.
A regény legtöbb szereplője indián paraszt és katona, eldugott falvak lakói, akiket a XX. század nagy dél-amerikai vágóhídjára,
a Chaco térségébe hajtottak, hogy ott, ahol a földből minden lépésre petróleum fakad, de víz egy csepp se, a történelem egyik legfurcsább háborújában szomjan haljanak az ellenük harcoló bolíviai sereggel együtt. De nemcsak a Szomjúság Háborújáról szól a könyv: Roa Bastos, akinek látásmódja annyira rokon a García Márquezével, hogy könyve a Száz év magány irodalmi előzményének tekinthető, a mágikus realizmus eszközeivel tárja fel egy nép soha meg nem írt, valóságos történelmének fantasztikus mozzanatait. Így leszünk tanúi annak, hogyan születik meg a "leprás Krisztus" Itapéban, és hogyan válik a lázadás jelképévé, hogyan rohan bele egy bombákkal töltött fantomvonat a gyülekező forradalmárok tömegébe, és hogyan hatol be egy elhagyott, kimustrált vasúti kocsi sínek nélkül lassan, észrevétlenül az őserdőbe. A kontinens legelmaradottabb népének történelme ez: a mindig lázadó és mindig eltiport parasztoké, akik isteneikről és elhagyottan, megteremtik a maguk leprás, indián Krisztusát, de a megváltás elmarad. Vissza