Az emberi bestia

Előszó

Részlet a könyvből:

A szobába lépve, Roubaud az asztalra tette a félkilós kenyeret, a pástétomot meg a palack fehérbort. Csakhogy Victoire anyó, mielőtt reggel munkába ment, ugy megrakta szénporral h kályhát, hogy valósággal fojtó hőség lett a szobában. És az állomásfőnökhelyettes kinyitotta az ablakot és kihajolt rajta.
Az Amsterdam-zsákutcában volt ez a jobboldalon, az utolsó, magas házban, ahol a Nyugati Vasúttársaság szállásolta el alkalmazottainak egyrészét. Az ablak az ötödik emeleten a csonka tetőzet alól a vasútállomásra, erre az Európa-negyedet átszelő hatalmas barázdára nyilt, hirtelen egészen föltárva a látóhatárt, amely még mintha megnövekedett volna ezen a napsugártól áthatott langyos, szürke, februárközépi délután borús egén.
Szemközt a Kóma-utca házai könnyedén meginogtak, elmosódtak a sugarak sziporkázásában. Balról a födött csarnokok üvegtetőzetének hatalmas oszlopai emelkedtek kormos üvegükkel és a tekintet belemélyedt a távolsági forgalom nagykiterjedésű csarnokába, amelyet a posta és a fűtőház épületei választottak el az argenteuili, versaillesi és a körvasút helyiforgalmu csarnokaitól, jobbról pedig az Európa-hid szakitotta meg vasszerkezetével a barázdát, amely a hídon tul megint előbukkant és tovanyult a batignollesi alagutig. És az ablak alatt is, a terjedelmes térséget átszelve, a hid alól kigyózó három sinpár ágazott el, szétterpeszkedett legyezőformában, amelynek megsokszorozódott számtalan vasága eltűnt a csarnok alatt. Idelátszott a hid ivezete előtt fekvő három őrház sivár kis kertje. A zűrzavaros elmosódottságban vagonok és mozdonyok zsúfolódtak a sineken és a vörös jelzőlámpa vetett foltot a sápadt napfényre... Vissza