Emléklapok Pécs sz. kir. város multjából és jelenéből

Előszó

Az 1845-ik esztendő félszázados fordulójához jutottunk. Pécs szab. kir. város ez évi történetének kimagasló eseménye a magyar orvosok és természetvizsgálók VI. vándorgyülésének falaink között való megtartása.
Engedhette-e Pécs városa tova tünni ez évet anélkül, hogy régi, a kulturának tett, áldozatkészségének emléket ne emeljen, hogy élő gyermekeit a múltra ne figyelmeztesse s az ősök példáján lelkesülni ne tanítsa?!
A magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyülése ifjú korát élte akkor. Közelről-távolról lelkesen sorakoztak jeleseink zászlója alá, legjobb tehetségükkel szolgálva a magyar orvos- és természettudományt. Ma 50 év múlva megizmosodva, férfikorában lehetetlen volt visszafojtani a vágyat: viszontlátni e lelkes harczosokat, hogy láthassuk mindazt, mit 50 év munkája által szereztek, s megmutassuk nekik mindazt, mit 50 év lázas tevékenysége nálunk eredményezett.
Igy ért meg a gondolat, hogy városunk a XXVI. brassói vándorgyülést a XXVII. vándorgyülés megtartására falai közé hívja bizonyságául annak, hogy Pécs szab. kir. város a mig egyrészről a nemzeti kultura érdekében falain belül áldozatot áldozatra halmoz, másrészről nem kerülik ki figyelmét azon tudományos törekvés és hazafias lelkesedés sem, mely a vándorgyüléseknek mindha erényök volt.
S csekélységem előtt örökre felejthetetlen lesz az lelkesedés, melylyel a Brassóban összegyült orvosok és természetvizsgálók XXVI. vándorgyülésének tagjai a záró gyülés alkalmával Pécs szab. kir. város megbizásából tolmácsolt meghivásomat fogadták. Midőn igénytelen szavaim elhangzottak, a jövő vándorgyülés helye ki volt jelölve. A tapasztalt lelkesedés mindig lelkesítő is egyuttal. Így lelkesített engem is ez emlék akkor, mikor ez emlékkönyv megirása elhatároztatott. S ezen lelkesedésre való visszaemlékezésből merítettem erőt szerény munkámhoz, melyet ím útnak eresztek. Vissza