Elinor és Marianne

Fülszöveg

... és boldogan éltek, míg meg nem haltak - gondolhatná a Nyájas Olvasó, miután elolvasta A Jane Austen Értelem és érzelem című regényét. Igen, így van ez a regényekben - sőt néha még az életben is. Csakhogy kortársunk, Emma Tennant angol írónő a múltat fürkésző szemével belelát Jane Austen gondolataiba, és továbbszövi a Dashwood kisasszonyok - illetve immár Mrs. Elinor Ferrars és húga, Mrs. Marianne Brandon - történetét. Bizony egyiküknek sem jutott olyan békés, nyugodt, csendes vidéki élet, amilyenről leánykorukban ábrándoztak, s amilyet meg is érdemeltek volna sok hányattatásuk után.
Ahogyan Jane Austen első ízben formába öntötte a bájos Dashwood nővérek kalandjait - Elinor és Marianne címen, levelek alakjában -, ugyanúgy folytatja Emma Tennant: a szereplők leveleiben az 1812-es esztendő alig több mint két hónapja során sorsok írnak le száznyolcvan fokos fordulatot, kalandok kelnek és halnak el, tragédiák árnyalják, tragikomikus epizódok teszik mozgalmassá, románcok színesítik a testvérek és a körülöttük kavargó szereplők - a derék Brandon ezredes, a jámbor Edward, a csalárd Willoughby, a bohókás Sir John Middleton és a gálád Ferrars család - mindennapjait, köréjük pedig holdudvarként új szereplőket idéz a színre az írónő.
Jane Austen alighanem elégedett bólintással nyugtázná kései utóda erőfeszítéseit, és maga is gyengéd, ámbár kissé gunyoros mosollyal szemlélné, hogyan alakul az általa megálmodott szereplők további sorsa. Vissza