Előszó
Hullatja levelét az Idő vén fája,
terítve hatalmas rétegben alája,
én az avart jártam, tűnődve megálltam,
egy régi levélen ezt írva találtam.
(Arany János)
Sokszor elmondta nekem Édesapám...
Tovább
Előszó
Hullatja levelét az Idő vén fája,
terítve hatalmas rétegben alája,
én az avart jártam, tűnődve megálltam,
egy régi levélen ezt írva találtam.
(Arany János)
Sokszor elmondta nekem Édesapám Arany Jánosnak ezt a versszakaszát, a "Buda halála" első négy sorát, talán még írni sem tudtam, mikor először hallottam tőle. Az elveszett Hun Éposz, melyet Arany újra akart teremteni - és nála hivatottabban és szebben senki más nem tudta volna - így plántálta agyam legbelsőbb rétegeibe már apró gyermekkoromban a magyar régmúlt szerelmét, mely életem delén már a jogi tételek fejtegetése fölé kerekedett, pedig Ulpianus, a nagy római jogász örökérvényű jogelvét is gyakran ismételgette Édesapám: Honeste vivere, alterum non laedere, suum cuique tribuere (becsületesen élni, mást meg nem sérteni és mindenkinek megadni a magáét), és így élni mindig is törekedtem. A magyar Szent Korona tisztelete is így oltódott belém, mint őseimtől véremmel együtt örökölt archetípus, géneimbe forrott nagy misztikus nemzeti hagyomány, s mikor joghallgató koromban Carl Schmitt professzor, a nagy német közjogász karonfogott a berlini Friedrich Wilhelms Egyetem lépcsőházában, és minden bevezetés nélkül rámszegezte a kérdést: "Was ist die Heilige Krone?" (Mi a Szent Korona?), habozás nélkül rá tudtam vágni: "Die ungarische Nation, Herr Professor." (A magyar nemzet, professzor úr.) Ez 56 éve volt, és tömörebb választ ma sem tudnék adni. Ezért kellett annyi év után, a Szent Korona misztériumát kutatva, ismét és ismét belemerülnöm a magyar őstörténet legmélyebb rétegeibe, hogy felkutassam nemzetem századokon át gonosz kezekkel szétvert önazonosságát, a magyar identitás gyökerét és velejét, és annak középpontjában álló különleges, saját nemzeti kincsét és ősforrását, a Szent Koronát és e fogalomnak az eredetét.
Vissza 
