Éneklő élet

Előszó

Részlet:

Az asztalosnak sárga fetékje volt csak, azzal mázolta be a koporsót. Ezüstös betűk sorakoztak az oldalán:
Bakó Erzsébet, élt 55 évet.
A kántor hátravetette fejét, rákezdte az éneket:
Búcsút vennem, el kell mennem
E földről nékem...
A vidai nagyiszteletű úrnak éppen arcába sütött a nap, próbált úgy állni, hogy a szederfa árnyékába kerüljön, néha lenyúlta szemét, öreg volt és sovány, de, amikor a beszédbe kezdett, megélénkültek vonásai, hangja frissen csendült. "Sohasem ittam, nem cigarettáztam" szokta mondani; felesége, a szemüveges, mérges asszony, minden alkalommal hozzátette: "Mégse szerzett házat, azért dobálnak öregségünkre egyik lakásból a másikba."
Bakóék vörös kutyája megszagolta a koporsót tartó széket, valamelyik gyerek megrúgta, a nagytiszteletü úr arról beszélt, hogy Isten Jóbot is sujtotta, mert a jámborokon szereti kipróbálni félelmetes erejét. Vissza

Fülszöveg

Az író a könyvről:
Negyedik éve élek egy kis telepes faluban, ahol a demokrácia földet és házat juttatott számomra. Nemcsak láttam a telepesek küzdelmét, de a kezdet legkezdetétől fogva, velük együtt harcoltam a darab mindennapi kenyérért, néha-néha már csaknem elcsüggedve, de megint csak nekirugaszkodva. Olykor, ebédidő alatt, az útszéli szederfák alatt találkoztam velük, akkor már a mi földünkön is kalászt dajkált a júniusi szellő, nevetve ettük a szegények fekete lét csorgató gyümölcsét, hiszen bizonyosak voltunk a holnapban, amely teli zsák ígéretével kecsegtetett bennünket. Testvéremnek éreztem és érzem ma is valamennyit, bajtársamnak, akivel csatát vívtam, akkor még hivatalban ülő úri reakciósok és tekintélyüket, zsíros mivoltukat féltő őslakos nagygazdák ellen. Én láttam a telepest ekébe fogva, mint négylábú barmot, láttam az asszonyát ágyterítőből fabrikált ruhában, gyereket mezítláb hóban kecmeregni, ettem kesernyés kukoricás kenyeréből, de meghallgattam diadalmi énekét, mert erős, bátor, bizakodó volt, nemcsak a népi demokrácia apáskodó szeretetében hitt, de a fejlődés örök törvényében is.
Egy héroszi kor igaz emberei mellett kellett hitet tennem, számot adni valamiről, ami erőt adhat a bizakodásban ellankadóknak, a mult felé kacsingatókat pedig meggyőzheti arról, hogy ez a győzelmes sereg, a magyar dolgozó parasztság se engedi visszafelé fordítani az idő kerekét, a feudális világ minden megbuvó maradékát segít szétrombolni, hétmérföldes csizmában akar eljutni felemelkedésének legmagasabb pontjáig. Vissza