Eötvös Loránd

Fülszöveg

Eötvös Lorándnak, a kiváló haladó szellemű tudósnak kívánunk emléket állítani e kiadványunkkal. Ha kimondjuk a nevét, elsősorban a világhírű fizikusra gondolunk, s a művelődéspolitikusról legfeljebb annyi jut eszünkbe, hogy több mint másfél évtizedig volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, s rövid közoktatásügyi minisztersége idején létrehozta a magyar tanárképzés fellegvárát, az édesapaja emlékének szentelt Eötvös-kollégiumot. Könyvünk e kettőség: a tudós és a művelődéspolitikus jegyében mutatja be írásai, beszédei, levelei alapján művelődéstörténetünk egyik legkiválóbb személyiségét.
Már ifjúkori levelei is markánsan elénkrajzolják az éleseszű, lelkes, becsületes, emelkedett gondolkodású ifjút, aki hátatfordított az apja szívét annyira megkeserítő közéleti pályának, s ezzel a biztonságot és karriert kínáló sima életútnak, s a tudós fáradságos, lemondást, áldozatokat követelő, zajos sikereket és elismerést nem nyújtó hivatását választotta. Az apa boldogan élesztgette a fiában felgyúló hivatástudatot, és mint egyenlőrangú társsal igyekezett vele megosztani szellemi kincseit. Eötvös Loránd hamar egyetemi katedrához jutott. De az előlegezett bizalomra méltónak mutatkozott: azon kevés magyar tudósok egyike lett, akiket szárnyra kapott a világhír. Mint tudós, kutatómunkásságával, felfedezéseivel, az egész emberiséget kívánta szolgálni, mint művelődéspolitikus pedig arra törekedett, hogy nemzetének minél nagyobb tömegei szerezzék meg a műveltséget. Mint olyan ember, aki a tanári pályát élete végéig a szónak igazi értelmében hivatásának tekintette, s aki gyakori csalódásai ellenére is rendületlenül hitt a nevelés megváltó erejében, azt akarta, hogy a műveltség ne csak egyes kiváltságos osztályok tulajdona legyen, hanem az egész népé, mert népünk csak így maradhat fenn, így foglalhatja el méltó helyét a nemzetek nagy családjában. Vissza