Erasmus és Magyar Barátai

Előszó

A magyar történetírás számára a mohácsi vész okait kutatni éppenúgy a nagy feladat volt mindig, mint Róma bukásának az okairól elmélkedni a felvilágosodás számára. A forráskutatás szigorúsága és az oknyomozás alapossága mellett a történeti létünk legmélyére nyúló kérdés a történetbölcseleti tájékozódás próbaköve is volt mindenha. Ha újabb történetírásunk Mohács előzményeit vizsgálva Erasmus hatását a hanyatlás szimptomái között tartja számon, vagy éppen a katasztrófa szellemi előkészítésében tulajdonít részt neki, mintha evvel a szellem történeti szerepéről általában vallott álláspontját is kinyilatkoztatná. Erasmus „fölényes szkepszisét", „fáradt pesszimizmusát'', „felelőtlen szellemességét" fedezni fel magyar tanítványaiban, hovatovább olyannyira közhellyé lett, hogy háttérbe szoríthatta a legtermészetesebben kínálkozó kérdések feltevését is, így elsősorban azt, hogy Erasmus maga széleskörű publicisztikai tevékenysége során milyen álláspontot foglalt el Mohács Magyarországával szemben s ez az álláspont milyen összefüggésben állt az általa képviselt sajátos szellemi iránnyal, másodsorban pedig azt, hogy a magyar erasmisták közéleti magatartását mennyiben befolyásolták az Erasmustól kapott ösztönzések a részletekben? Általában: jellemzi-e Erasmus magyar követőit valami közös törekvés, s ha ez a törekvés nem romboló ösztön, hanem építő szándék volt, fellelhetők-e nyomai a magyarság történeti arculatán, s ha mit nem sikerült megvalósítaniok, őket és nagy mesterüket termeli-e érte a felelősség? Vissza