Erdei Ferenc börtönnaplója

Előszó

Részlet a könyvből:
1933. május 18.
Huszonharmadik évem elején egy nagyon lényeges változáson mentem és megyek keresztül. Eddig próféta, apostol akartam lenni, és elfordultam a világnak csúf dolgaitól, azt hittem, hogy így jobb vagyok és többet használok az értékeimnek. De most érettebb fejjel be kell látni, hogy így csak magam veszejtem el, vagy ha a tündöklő példa révén használok is kicsit, az füstbe megy (Lásd az egyház és Krisztus). A tényekre kell állni, a rossz, az erkölcstelen, gyalázatos tényekre, és ezeket mozgatni úgy. hogy az értékeknek megfeleljenek. Dühöngő nemzeti harcok között a nyáj békéjét prédikálni, ha [kell] csitítani, ha kell fegyverre! békét csinálni. A helyes politika keresi az optimális utat a cél, az értékes állapot eléréséhez. Maga a célhoz vezető utakon való munkálkodás a legértékesebb munka. És akár elérjük a végső célt, az értékes állapotot, akár nem, ez nem hiábavaló. Persze, ilyen alapon felmerül a kérdés: vajon az éppen vezető osztályokhoz való állás és az őket való befolyásolás a célra vezető, vagy pedig a feltörő osztályokra bízzuk az ügyet, és a forradalom révén is uralomra kell segíteni az illető osztályt, amely letéteményese az értékesebb jövőnek. Mért lehetséges, hogy egy osztály olyan erényekkel rendelkezik, amelyek esetleges uralma esetén lényegesen közelebb visznek az értékes állapothoz, mint az uralmon levő osztály bármely megreformálása. Ezt hitték és hiszik sokan a proletariátusról, és én is ezt hittem. De most olyasmit kezdek hinni, hogy ez van a parasztságban. Persze nem bizonyos, de valószínű. Legvalószínűbb az, hogy mindig jobb az evolúciós szerves fejlesztés. A forradalmak elkerülése mindig megment egy csomó rombolástól. De még így is alakulhat a mérleg úgy, hogy egy pusztító forradalom is előnyösebb mint a status quo fenntartása, ilyen forradalmat én nem remélek a proletariátustól. Vissza