Erdei magány és egyéb vadásztörténetek

Előszó

Az ébrenálmodás gyönyörűségével idézem vissza lelkembe azokat a felséges képeket, amelyek ennek a szép és nemes könyvnek az olvasása közben vonultak el előttem.
A mi József főhercegünk lelkének-szív ének, gondolatainak és hangulatainak a tükörképei csillannak meg ezeken a beszédes lapokon, amelyek telvék a telivér vadászélet minden izgalmának az emlékével s egyszersmind megható vallomásait tartalmazzák a természet hű rajongójának, aki annál rendíthetetlenebb a hitében, mert színről színre látta és magába is szívta eszményének csudás szépségeit.
A mi, köztünk élő és szívünkhöz forrott, magyar királyi hercegünkről egész Magyarország úri és vadászközönsége tudja, hogy a legjobb, legigazibb vadász, aki az ö gyönyörű erdőségeiben, napsugaras, vagy zord őszi esővel verdesett tájakon egyképen áldoz Diánának és akárhányszor egymaga indul a bérc rengetegébe, hogy találkozója lehessen ott valamely nemes és ritka vaddal. - Ilyenkor nincs a számára leküzdhetetlen fáradság, sem legyőzhetetlen nehézség; ilyenkor a lehetetlent is valóra váltja, amidőn a hiúz szemével, a róka furfangjával, a nyest könnyedségével, a hegyi szarvas rugalmasságával és izomerejével s az elszánt és tökéletes vadászember szívósságával halad célja felé a sokszor szinte járhatatlan szakadékok között, ahol már cserkésző út sincsen s ahol az ősbozótban bőg, ordít, nyög, riaszt, haragszik, ,ömleng, párbajra hív és életre-halálra verekszik vetélytársával a szerelmes nagyúr, - az erdők koronás királya, a szépséges, hatalmas, daliás szervasbika. Vissza