Erdély öröksége V.

Előszó

Az elárvult fejedelmi székbe, Bethlen Gábor örökébe az erdélyi rendek özvegyét, Brandenburgi Katalint (1628-1630) ültették. Katalin azonban érdemtelennek bizonyult néhai férje örökére s a rendek a katolicizmus felé való hajlása miatt le is mondatták. Előbb a néhai fejedelem öccse, Bethlen István körül csoportosultak, utóbb azonban mégis I. Rákóczi Györgyöt (1630-1648), a fejedelemséget viselt Zsigmond fiát, választák meg fejedelmekül.
A megválasztott Rákóczi György az ekkori Erdélynek leghatalmasabb földesura volt, de magánvagyonának és hatalmának súlya az északmagyarországi területekre esett. Tehetsége ugyan kisebb volt, mint Bethlené, de nem volt méltatlan az erdélyi fejedelem tisztére. Tiszta életű, megfontolt, talán túl óvatos ember is volt s hitbuzgósága már-már surolta a türelmetlenség határát. Uralkodása gondokkal kezdődött. A Bécsben regnáló magyar király, II. Ferdinánd és nádora, Esterházy nem akarták elismerni fejedelemségét. Már-már háborúra került a sor emiatt a két magyar haza között, amikor mégis sikerült Rákóczinak Erdély fejedelmi székében külpolitikai vonalon is megerősödnie s 1633 szeptember 28-án Eperjesen békét kötött Ferdinánddal. Ettől kezdve egy évtizeden át békésen uralkodott, csupán 1636-ban volt kisjelentőségű fegyveres összeütközése Bethlen Istvánnal az egykori vetélkedés utolsó hulláma gyanánt. Vissza