Erdély Romániában (dedikált pldány)

Előszó

A világháboru előtt Erdély Magyarország része volt. Körülvéve a délkeleti Kárpátoktól, tökéletes földrajzi egységet képzett: folyói mind az országon belül eredtek s három irányban hagyták el, völgyei csodálatosan termékenyek, erdőkkel boritott hegyláncai gazdagok voltak ércben, sóban és gyógyitó forrásvizekben. Európa egyik leggazdagabb országa volt, megáldva szépséggel és természeti gazdagsággal.
Földrajzi elzártsága folytán, mióta a magyarok megalkották hazájukat, Erdélynek sajátságos, önálló helyzete volt: előbb külön vajdaságot, később a XVI. és XVII. században önálló fejedelemséget képezett s a török hódoltság után, a fejedelemség megszüntével, az osztrák császárok sem csatolták vissza az anyaországhoz, hanem 1867-ig osztrák fejedelemség módjára kormányoztak.
A magyarok a IX. század végén, mint a népvándorlás utolsó hullámai jöttek Európába s szállották meg fokozatosan a háboru előtti Magyarország területét. A folyók völgyeiben, a nagy sikságokon telepedtek meg s az országot körülvevő lakatlan, őserdőkkel boritott nagy hegyeket természetes védelmi bástyákul használták. Előbb Magyarországon, a Duna és Tisza völgyeiben szálltak meg s mint régi krónikások mondják, innen hatoltak be Erdélybe s hóditották meg Gelu fejedelem kevert népességét.
A monda szerint, a hóditó magyarok Erdély délkeleti sarkában ugyanazt a nyelvet beszélő rokon nemzetet, a székelyeket, találták, akik Attila halála és a hunok visszavonulása után itt visszamaradtak s négy század mutlán egyesültek hóditó testvéreikkel. Vissza