Erdélyi eleink emlékezete

Fülszöveg

Kolozsvári és brassai diákoskodás után, 1940-ben kezdtem el egyetemi tanulmányaimat a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen. Történelmet a Levéltárban, szociológiát, néprajzot, statisztikát a bálványosváraljai falukutató táborban tanultam. 1943 júliusától az Erdélyi Tudományos Intézet ösztöndíjasa voltam. Ennél az intézménynél 1945 októberétől tanársegédként, 1946-tól aligazgatóként dolgoztam. 1948 decemberében a Bolyai Tudományegyetem keretében előadó tanári státusba kerültem. 1949 áprilisától a Román Akadémia kolozsvári Történettudományi Intézetének keretében is végeztem kutatómunkát. (Időközben a volt Erdélyi Múzeum Egyesület levéltárát igazgattam.) A Bolyai, majd a Babes-Bolyai Egyetemen 1948 és 1983 között tanítottam, főleg egyetemes történetet. Ezek voltak pályám jelentősebb állomáshelyei, s egyben munkálkodásom intézményi keretei.
Jóllehet e szervezeti formák "szellemisége" alkotó munkára alkalmas évtizedeim javarészében inkább gátolt, mint segített, megkíséreltem a magam útján "haladgatni". A gazdaság, a társadalom, közelebbről a népi életforma vizsgálata felől érkeztem el a históriához. Szükségszerű volt tehát művelődéstörténeti, s ezen belül történeti morfológiai érdeklődésem. Tanúsága doktori tézisem: A székely közbirtokosságok története, első külön megjelent dolgozatom: a Székely falutörvények, amely 1947-ben látott nyomdafestéket. A manufaktúrákról 1955-ben román nyelven szólottam; az uradalmi termelőegységekről 1956-ban, címe: Majorsági gazdálkodás a Székelyföldön.
Ezzel párhuzamosan a történeti statisztika segítségével struktúraelemzést is végeztem. Két nagyobb munkát említenék: az egyik A székely falu gazdasági-társadalmi szerkezete a XVI. század végén és a XVII. század elején (ez a Székely felkelés 1595-1596 c. kötetben jelent meg 1979-ben) és az Erdély változó társadalma. 1767-1821 (ez utóbbi önálló kötetként 1980-ban). Szerzőtársam az előbbi esetben Pataki József volt, az utóbbi esetben Csetri Elek. Mindazt, amit a feudális életrend utolsó évszázadáról újat mondhattam, az Erdélyi hétköznapok. 1750-1850 c., 1979-ben megjelent kötetemben summáztam.
A közösségi lét múltbeli alapsejtjének, a faluközösségnek, a falujegyzőkönyvek és falutörvények segítségével, a népi írásbeliség hagyatékának feltárásával igyekeztem emléket állítani. Ennek eredményeként születtek meg A rendtartó székely falu (1973), A törvényhozó székely falu (1983) és a Székelyek a múló időben (1987) c. könyveim, valamint sajátos tematikával a Pataki Józseffel közös Kászonszéki krónika (1992) illetve az 1764-es mádéfalvi veszedelem jegyzőkönyvét is közzétevő "Látom, az életem nem igen gyönyörű". (1994).
Éltem a népszerűsítő, tudatformáló kis írások adta lehetőségekkel is. Cikkeim száma meghaladja a kétszázat. Eredményként azonban rendszerint az tétetődik mérlegre, ami könyvbe foglaltatott; kevésbé vagy egyáltalán nem például a tanári, nevelői buzgalom, a szolgálattevési szándék, a jóra való konok törekedés vagy az elvetélt álom. Az e sorokban önmaga számadatoltatására késztetett erdélyi ember, mindent összegezve sem zárhatja le derűs elégedettséggel "maga mentségét" Legfeljebb annak örülhet. hogy - mind e mai napokig - bizakodott és bizodalmat sugalmazott. Vissza