Erdélyi magyar breviárium

Fülszöveg

"Drága hazám, te, nagyok termőföldje" - kiált fel az egyházi ének szerzője. A felki8áltás a kétségbeesett vagy a nagy örömet megélt ember spontán megnyilvánulása. Ez a könyv is felkiáltás a szó mindkét értelmében. örömkiáltás, mert Erdély a történelem folyamán jeles embereket adott a magyar hazának és a nagyvilágnak, de egyben segélykiáltás is, mert meg kell maradnunk ezen a földön, amelyből nagyjaink és mindannyian vétettünk, örökségül kaptunk, de amelyet nemrég szemünk láttára hivatalosan "eladtak". És még valami: a kiáltás a veszélybe került ember utolsó lehetősége, elesettségében többet már nem tehet, csak az a remény élteti, hátha meghallják kiáltását.
Mi erdélyi magyarok megfogyatkoztunk és mostohák lettünk talán nemcsak a nagyvilág, hanem még a szentistváni birodalom csonkjában élő testvéreink számára is, így hát nem adatik nekünk más lehetőség, mint a halottakhoz fordulni, megidézni a nagyok szellemét, akik porba tértek ugyan, de egykor Erdély porából vétettek. Ha élők és holtak elválaszthatatlanul összetartoznak, hihetjük, hogy porba tért eleink nem hagynak cserben, könyörgésünkre főnixként megelevenednek és hallatják szavukat. Hátha az élők szavára nemfigyelők a holtak üzenetét megszívlelik.
Ez a könyv nem a magyarkodóknak, hanem a magyaroknak készült, akiknek Márton Áron szavával élve - "fáj az élet", a kisebbségi sanyarú sors és a sokak számára ködbe vesző erdélyi múlt. Azoknak, akik hitetlenül is hisznek az Írás szavának: "Nemcsak kenyérrel él az ember", hanem az ősök szellemével is.
Ebben a könyvben van ború is, derű is, száraz kenyér és ízes mellévaló is, éppen úgy, mint a székely atyafi tarisznyájában. Az ősök eledele ez és mi késői unokák ha el is szoktunk e szegényes elemózsiától, mégis megkóstolva hátha rákapunk ízére. Vissza