Előszó
I.
A levegőben, a napfényben, magasan a rózsafák fölött hat fehér pillangó cikázott egy csoportban. Keringett, játszott, kergetőzött, hol magasabbra szállt, hol lejebb röppent az augusztusi...
Tovább
Előszó
I.
A levegőben, a napfényben, magasan a rózsafák fölött hat fehér pillangó cikázott egy csoportban. Keringett, játszott, kergetőzött, hol magasabbra szállt, hol lejebb röppent az augusztusi melegben, az illatban, bal kicsiny, mámoros, fehér pillangó |..
A gyermek ott feküdt a rózsafák előtt a földre terített szőnyegen. Fölnézett a pillangókra és örömmel kiáltott fel;
- Vijág! Jepül a vijág!
Giovanni Vano, akit becéző nevén Kispipinnek hívtak, a kis törpe ember, aki ott guggolt a szőnyeg egyik csücskén és vigyázott, hogy hangyák, bogarak, legyek ne másszanak arra a helyre, ahol Annamária fekszik, csaknem meztelenül a napon, most fölemelte fejét és a diófa felé nézett, amelynek árnyékában egy nyugvóágyon, ott feküdt a beteg férfi, akinek szeme most szintén a pillangókon függött.
- Hallotta uram? - kérdezte tőle nevetve, - azt mondta rájuk; "virág. Repülő virág! Hogy mi nem jut ennek eszébe! Annamária felnyújtotta két gömbölyű, meztelen karocskáját a levegőbe és kiabálni kezdett.
- Add ide vijágot! Kell Annamájiának vijág! Add idei
- Hogy adjam neki a virágot! - nevetett Kispipin, - hát hogyan fogjam meg, édes drágaságom, hogyan fogjam meg, ha egyszer repül! Nincs neki szára, láthatod!
Vissza 
