Előszó
Részlet a könyvből:
- Micsoda dal volt az, amit itt zümmögtél magadban kicsi? - kérdezte Bártfy László hosszú, hosszú hallgatás után, de nem nézett befelé a kocsi mélyébe, amelynek lehajtott...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
- Micsoda dal volt az, amit itt zümmögtél magadban kicsi? - kérdezte Bártfy László hosszú, hosszú hallgatás után, de nem nézett befelé a kocsi mélyébe, amelynek lehajtott ernyője alatt ültek, hanem most is kifelé az esőbe, mely illatos nagy csöppekben hullott a májusi földre a liget fái között.
- Maga hallotta? - kérdezte Benoite csodálkozva és arca csupa mosoly lett a kerek fehér szalmakalap alatt, amelyen két égő vörös szalagcsokor között egy pár halvány selyemrózsa virított. - Én azt hittem, gondolkozik és nem hall semmit.
- Én mindég hallak téged, - mondta Bártfy László - ha gondolkodom is és ha alszom is. És ha az asztalomnál ülök és írok, ha kártyázom és ha te itt vagy Pesten, én pedig Berlinben vagyok. És ha majd meghalok és a búcsúztatót mondják fölöttem és azt hiszik, hogy már semmit sem hallok, akkor is hallani foglak téged. Micsoda kis dal volt az, amit zümmögtél itt mellettem?
- Semmi, semmi, László. Most komponáltam, ahogy jöttünk. Tudja hogy van ez! Egy pár kis ütem az egész. A hangulatot, ami bennem van, azt énekeltem ki.
- Igazán? Szép volt ez a te hangulatod! Különben mindjárt gondoltam, hogy ez, amit énekelsz, ez a rövid melódia: a te saját muzsikád. Senki sem tudta volna ezt így énekelni. Ehhez a te hangod kell. Tehát te ilyen jókedvű vagy? Hogy lehet az?
Vissza 
