"Éreztem az események fontosságát"

Fülszöveg

„Egy csöndes avizó: »71-esek előre!« Kinézek, suhanó, sötét alakokat látok. Távol az ég alja már világosodott: 'Á 3 volt. Kezdődik a támadás. A mieink abbahagyták a tüzelést, az oroszok annál erősebb tüzelésbe fogtak; sejtették, sőt várták a támadást. Pár perc múlva 29-eseket 33-asokat hívják. Mind többen és többen hagyják el az állást. Még látjuk őket, mikor jön Kégl főhadnagy mint ezred segédtiszt s elég hangosan kiadja a parancsot: »44-esek előre!«" Éppen százéves az az emlékirat, amely az I. világháború fronteseményeit rögzíti egy önkéntes közkatona, később tiszt szemével. Az általa ismertetett események más naplóírók, ezredtörténet-írók, hadtörténészek által bőségesen és jól dokumentáltak, mégis érdekes egy újabb emlékezés, hiszen az egyéni történetek, a szemtanúk, akár apró mozzanatokat is rögzítő memóriája más-más lenyomatot képez, így az események újabb és újabb részleteinek megismerésére nyílik lehetőség. Balla Károly, e visszaemlékezés írója 1893. szeptember 14-én... Tovább

Fülszöveg

„Egy csöndes avizó: »71-esek előre!« Kinézek, suhanó, sötét alakokat látok. Távol az ég alja már világosodott: 'Á 3 volt. Kezdődik a támadás. A mieink abbahagyták a tüzelést, az oroszok annál erősebb tüzelésbe fogtak; sejtették, sőt várták a támadást. Pár perc múlva 29-eseket 33-asokat hívják. Mind többen és többen hagyják el az állást. Még látjuk őket, mikor jön Kégl főhadnagy mint ezred segédtiszt s elég hangosan kiadja a parancsot: »44-esek előre!«" Éppen százéves az az emlékirat, amely az I. világháború fronteseményeit rögzíti egy önkéntes közkatona, később tiszt szemével. Az általa ismertetett események más naplóírók, ezredtörténet-írók, hadtörténészek által bőségesen és jól dokumentáltak, mégis érdekes egy újabb emlékezés, hiszen az egyéni történetek, a szemtanúk, akár apró mozzanatokat is rögzítő memóriája más-más lenyomatot képez, így az események újabb és újabb részleteinek megismerésére nyílik lehetőség. Balla Károly, e visszaemlékezés írója 1893. szeptember 14-én született a Tolna megyei Ozorán, s 1914 augusztusában önkéntesként vonult be Kaposvárra a 44-es vegyes gyalogezred I. századához, majd rövid kiképzéát követően a frontra került. Visszaemlékezése az I. világháború kitörésétől indul és hadifogságba eséséig, 1916. július 21-ig jut el a történetben, amikor azonban már emlékező sorait írj a a fogságban, a valós idő az 1917. év második fele. Memoáríró tevékenységét háborús élményei rögzítésének nevezi, ám a szemtanúként tapasztaltak rögzítése mellett szerepet játszhatott az a szándék is, hogy nyomot hagyjon maga után, hiszen nem tudhatta lesz-e módja elmesélni a vele történteket, emellett a fogság idején, kényszerű tétlenségében megtartóerő is lehetett emlékeinek feljegyzése. Emlékezéseit 1952-ben bekövetkezett haláláig őrizte, majd felesége, később leánya, Ilona vette át. Az ő haláluk után került, fiához, i^abb Károlyhoz, aki a dokumentum családi-érzelmi értéke mellett forrásértékét is felismerve és közlése iránt érdeklődve becsben tartotta és továbbőrizte. Vissza