Jézus élete

Előszó

E mű tizenkét előző kiadása csak igen kis változtatásokban különbözik egymástól, ám ezt a kiadást nagy gonddal átnéztem és kiigazítottam. Négy éve, amióta megjelent, folyamatosan dolgoztam javításán. A számtalan bírálat, melyre alkalmat adott, bizonyos tekintetben megkönnyítette dolgomat. Minden kritikát elolvastam, amiben egy szikrányi komoly észrevételt is találtam. Azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy a bírálatokba elegyedő szidalom és rágalom egyetlenegyszer sem akadályozta meg, hogy e kritikák helytálló megjegyzéseit hasznosítsam. Mindent mérlegeltem, mindent megvizsgáltam. Olvasóim némely esetben meglepődnek majd, hogy nem vettem figyelembe olyan kifogásokat, amelyeket bírálóim roppant biztonsággal adtak elő, mintha csak bebizonyított tévedésekről volna szó, de nem azért történt így, mintha nem ismerném ezeket az ellenvetéseket, hanem azért, mert lehetetlen volt elfogadnom őket. Ilyen esetekben többnyire jegyzetben csatoltam azokat a szövegeket vagy meggondolásokat, amelyek nem engedték, hogy megmásítsam véleményemet, vagy pedig igyekeztem a megfogalmazás apró változtatásával jelezni, miért értettek félre bírálóim. Jegyzeteim, jóllehet rendkívül szűkszavúak és csakis eredeti forrásokra hivatkoznak, minden esetben elegendők. Vissza

Fülszöveg

Ernest Rennanak (Párizs, 1876. május 19-26.)
Kedves barátom,
a múlt péntek (1876. május 19.) fontos dátum az életemben. Este kilenckor kaptam meg a könyvét, és azóta le se tettem. Tegnapelőtt és tegnap egyetlen szabad percem sem volt, különben azonnal írtam volna, hogy megköszönjem azt a végtelen örömet, amit szerzett.
Egyáltalán nem is emlékszem hasonló olvasmányra! Éppen ellenkezőleg, mint az a hölgy, aki úgy érezte, lapjaitól megfagy a szíve, én élveztem a művét, mint valami meleg levegőjű, illatos fürdőt. Milyen kitűnő! milyen szép! és milyen jó! Lehet, hogy sérti a katolikusokat, és a pozitivisták a homlokukat ráncolják. Nekem azonban épülésemre szolgál. És milyen nagyszerű nyelven ír! Egyszerre nemes és élvezetes. Bárhogy sodorják is az embert a gondolatai, voltak lapjai, melyeket egymás után többször is elolvastam, a csoda lehetetlensége, az áldozat szükségessége (a hősé, a nagy emberé), a Természet machiavellizmusa, meg a Tudomány jövője: olyan kérdések, melyekről még senki sem írt így, és amelyek most már, úgy hiszem, vitathatatlanok. Köszönöm, hogy szót emelt a "demokratikus egyenlőség" ellen, amit én halálos veszélynek érzek a világra nézve.
Mi egyebet mondhatnék még Magának, kedves Renamon? Szeretem a nagy szelleméért, nagy stílusáért, nagy szívéért. Megtisztelt vele, hogy könyve küszöbén a nevemet idézte; büszkébb vagyok a barátságára, mint valaha.
Most pedig újra elolvasom (mégpedig nagyítóval) ezt az elragadó és erős könyvet; aztán valamelyik nap meglátogatom, és majd elbeszélgetünk róla. /Gustave Flaubert/ Vissza