A meg nem értett asszony

Előszó

Részlet a könyvből:

Évenkint legalább kétszer mégis csak illik elmenni a Műcsarnokba. Utóvégre néha meg kell nézni, hogy mit csinálnak a művészek. Van rá eset, hogy az ember nem megy hiába. Persze csak olyankor, ha a művészeket nem a "muszáj" kényszerítette arra, hogy képet fessenek. Ezeket a muszáj-képeket, feltéve, hogy nem akad rájuk vevő, a festők rendesen összevagdalják, mikor a kiállítást bezárták.
Tagadhatatlan, hogy néha kellemes meglepetések is érik az embert. De csak olyankor, ha nagyon türelmes.
Ha bizonyos ideig mozdulatlanul ülsz a patak partján, a pisztráng végre mégis csak felveti magát a víz színére. Hogy a közönség nem tud mozdulatlanul ülni? A közönségen igazán nem lehet csodálkozni. A közönség rögtön látni akarja a horogra akadt pisztrángot és rögtön ki is akarja rántani a szárazra. Pontosan úgy van ez a Műcsarnokban is, mint a horgászásnál. A víz színe alatt látja az ember a csábító színekben pompázó legyet, amely a megtévesztésig hasonlít az igazi légyhez. Egyszer, kétszer, húszszor talán nem akad horogra a pisztráng. De végül a horog mégis beleakaszkodik a kopoltyúiba.
Kint a parton a kritikus-halászok, - vagy halászó kritikusok? - idegesen rángatják a zsineget. Ők akarnak az elsők lenni. Ők akarják partra húzni a zsákmányt: az újonnan felfedezett tehetséget vagy remekművet. Egy pillanatra le nem veszik a szemüket róla. Vissza