Gótikus építészet és skolasztikus gondolkodás

Előszó

A történész óhatatlanul is arra kényszerül, hogy anyagát "korszakokra" tagolja, melyeket az Oxford szótár szabatosan "a történelemnek egymástól elkülöníthető szeleteiként" határoz meg. Megkülönböztetni csakis úgy lehet e szakaszokat, ha van némi egyéniségük, ha pedig a történetíró nemcsak föltételezi, de igazolni is kívánja ezt az egységet, akkor föltétlenül belső hasonlóságokat kell fölfedeznie olyan nyilvánvaló módon különnemű jelenségekben, mint a művészetek, az irodalom, a bölcseleti irányzatok, társadalmi avagy politikai irányzatok, vallásos mozgalmak és így tovább. Bármennyire is üdvözlendő, sőt elkerülhetetlen is önmagában e törekvés, a "párhuzamoknak" olyan hajszolásához vezetett, mely túlzottan is nyilvánvaló kockázattal jár. Senki sem birkózhat meg egy meglehetősen korlátozott területnél többel: mindenkinek hiányos és gyakran másodkézből való ismeretekkel kell beérnie, ha ultra crepidam (saját területén túl) merészkedik. Kevesen tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy figyelmen kívül hagyják, avagy kissé kiigazítsák, a nem párhuzamosan futó vonalakat, s még a ténylegesen létező párhuzamosság sem elégít ki bennünket, ha nem sejtjük az okát. Nem csoda tehát, ha mind a művészet, mind a bölcselet történetíróit szükségszerűen gyanakvás fogja el, amidőn valaki újból szerény kísérletet tesz arra, hogy összefüggésbe hozza egymással a gótikus építészetet és a skolasztikus gondolkodást. Ha azonban félretesszük egy pillanatra a belső hasonlóságokat, kézzelfogható és aligha véletlenszerű egybeesést vehetünk észre a gótikus építészet és a skolasztikus gondolkodás között az idő és a tér tisztán tényszerű tartományában. Olyannyira elhanyagolhatatlan ez az egybeesés, hogy a középkori bölcselet történetírói minden külső meggondolás nélkül is arra kényszerültek, hogy anyagukat pontosan úgy korszakolják, mint a művészettörténészek a sajátjukat. Vissza