És hittem egy szál napsugárban

Fülszöveg

Napok óta láthatatlan fényképeket nézek. Fölvétettek ugyan valaha, de mássá varázsolódtak: féltő szavakká, meleg kézfogássá, egy arc, egy tekintet villanásaivá.
...egy férfi biciklizik, - mint a hátra- és előrepörgetett filmeken, oda és vissza Aba és Keresztúr között. A bicikli vázán megfáradt barna aktatáska, benne dugig könyvek, iskolásfüzetek. Hosszában a váz mellett huruló kapa. Jobbítani a szőlősorokat, gyomlálni, mint a szavak giz-gazait, a tövek haszontalan főneveit, burjánzó igéit; miképp a füzetekből is a szavak szulákjait, gyűjtvényeit.
...sokan vagyunk, osztálynyi sokan. Mozgók, csivitelők, kajlák és zsinatolók, mintha kínai nevük, a "hung" jelentése szerint az örökkényüzsgők - hun őseink - zsivajognának a Nagy Fal előtt. De ha az a jóképű, derűs tekintetű bajszos szép szál férfi belép hozzánk, egyszerre csönd lesz. Tudjuk, most valami jó következik. És ő mesél nekünk. Nem tanít, láttat!
...Bükk. A baradlai ősember-barlang. Épp egy csalánoson vágtunk át, meztelen lábaszárunk vörösen izzik és ég. De nem érezzük. Rég elhamvadt tüzek ropogását halljuk, kőkéseinkkel szarvast nyúzunk. Kint, mint a lassan beszűrődő sötétség, a barlangi medve árnya. Még a bömbölését is halljuk.
...vasárnap délelőtt. Ötvenes évek eleje. Megfélemlített, suttogó falu. "Elvitték." "Összeverték" "Aláírta". "Belépett." "Beadta." "Fölakasztotta magát." Az iskolában úttörőfoglalkozás: kötelező átnevelő óra. Épp vasárnap délelőtt. De: a foglalkozás kilenc után kezdődik, hogy a kismiséről is odaérjünk és tíz után ér véget, hogy a kálomisták is időben elmehessenek az istentiszteletre, s aki páista, s még nem volt templomban, a nagymisére. S közben, az átnevelésen, betiltott és bebörtönzött író: Tamási Áron, Erdélyi József, Sinka István, Nyírő József. A nevüket sem volt szabad kiejteni abban az időben, mi meg Úz Bence kalandjain nevettük halálra magunkat. "Kacagtunk" - ahogy János bátyánk szokta volt mondani, tündéri derűvel.
És most a jelen. Idő- és egérrágta füzetlapok, 56-ban írott 56-os versek. Aki írta, présházba menekítette őket a házkutatások, a zaklatások elől. Önkéntes emigrációban, néma börtönben éltek a szavak máig, mint oly sokan közülünk. Miért is?
"...megtettem, amire magyar voltom kötelezett, hogy mindig emelten tudjam a fejemet hordnom."
Kilépve az emlékezet fényes és sötét kamráiból, első tanítóm és költői mesterem, Tanka János életén és versei sorsán tűnődve ilyen szavak jönnek a tollam hegyére:
Humánum. Hazafiság. Hűség.
De már hallom is a fejem fölül, mintha az iskolapadban könyökölve rágnám a tollam szárát: "Miket nem írsz te rólam! Először is óvakodj a nagy szavaktól: mindig csak egyszerűen, sőt a legegyszerűbben, továbbá: kerüld az idegen szavakat. Humánum helyett mondd azt, emberség, emberiesség. Hazafiság helyett írj hazaszeretetet. És hűség helyett?... Hm, mondd ahelyett is azt, szeretet, hisz ez a legfontosabb: úgy szeretni mindenkit, hogy még a jósággal se ártsunk senkinek."
Igen, a szeretet. A szolgáló szeretet. Még egy egérért is...
Tartsa meg az Isten az ő örömére János Bátyámat erőben, egészségben sokáig! Vissza