Északi utakon

Fülszöveg

Artur Lundkvist - a mai svéd irodalom kiválósága, akivel érdekes beszélgetést folytatott e könyv szerzője - két jó módszert ajánl az útikönyv-íráshoz: "Egyik: éljen az ember néhány évig abban az országban, amelyikről írni akar, a másik: ne tartózkodjék ott négy-öt napnál tovább."
Végh Antal - a körülmények parancsára - az utóbbi mellett döntött. Amint ironikusan megjegyzi: "Elfoglaltság és egyéb okok miatt az ötnapos módszer mellett maradok; némi kis megtoldással."
Nem turistaként, hanem jó szemű megfigyelőként, csak tágan meghatározható, de mégis határozott úticéllal ment Svédországba. A fő indok - ha úgy tetszik: ürügy - a szabolcs-szatmári jonatánalma sorsa volt, ennek kívánt utánanézni személyesen. Ámde az "almaügy" is csak azért érdekelte, mert érdekli a termelők-eladók, egyszóval az emberek sorsa. Az emberekre figyelt Északon is; szociográfiai érdeklődésének remekül megfelelt az az aprólékos, kérdezgető-jegyezgető módszer, amit már a hazai tájakon is sikerrel alkalmazott. Az eredmény nem maradt el: számtalan érdekes apróságból csaknem teljes körkép áll elő. Izgalmas utazásra invitál bennünket Végh Antal e könyvében. Nemcsak Svédországba, bár leginkább ott volt alkalma széjjelnézni, ellátogatunk az ugrásnyira fekvő Dániába s a szomszédos rokon népünkhöz, a finnekhez is.
Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy Végh minden szociográfiai megfigyelőkészsége mellett is képtelen arra, hogy szenvtelen "utazóként" írja le a látottakat. Leleményes és eredeti törekvésű író műve elsősorban ez az útinapló: érdekessége sem csupán a leírtakból fakad, hanem legalább olyan mértékben a leíró egyéniségéből is. Vissza