Európa közepe 1000 körül

Előszó

E kiállítás címe talán idegenszerűen vagy ridegen hangzik, ami az először Budapesten bemutatott közös vállalkozás jellegéből következik. Nem könnyű, és nagy felelősség öt nyelv követelményeinek eleget tenni. Egyúttal azonban nagy öröm is, hiszen a magyar múzeumok számára ritkán adódik olyan feladat, hogy hasonló nemzetközi vállalkozásban vegyenek részt, mint amilyent most - a millennium ünnepi dátumának különös hangsúlyt adva - az Európa-tanács is kitüntetett azzal, hogy huszonhetedikként felvette hivatalos kiállításainak sorába.
Európa közepe - a régi embernek az élő test alapján álló, szerves elképzelése szerint akár "a világ köldöke" - sokfelé lenne kereshető a világ történelme során. A hellenisztikus világnak, az antik oikumenének középpontja Délosz szigetén volt; szerepét a császárok Rómája vette át; a kereszténység ezt a "köldököt" a teremtés középpontjában, a mezopotámiai Paradicsomban vagy a megváltás színhelyén, Jeruzsálemben kereste. Éppen e kiállítás egyik központi alapja, III. Ottó császár nyilvánította ki ismét a császárság visszatérését Rómába. Ebben a kiállításban nyilvánvalóan nemcsak erről a centrumfogalomról van szó, hanem olyan, központi jelentőségű eseményekről, amelyeknek során az addigi Európa kibővült, s benne új súlypont keletkezett. Hasonlít ez a földrajzi fogalom ahhoz, amelyet a modern politikai földrajz Közép-Európa fogalma jelent, de szűkebb is, konkrétabb is az általában a Rajnától a latin kereszténység keleti határáig megvont területnél: éppen azt a részt foglalja magába, ami a kiállításban érdekelt öt népet a legközelebbről érinti. Vissza