Európai képeskönyv

Fülszöveg

"Micsoda kirakata, zsibvására, végeladása a hiábavaló életnek. Szép-e ez, vagy csúnya, lelyes-e vagy helytelen, nem tudom. Egyet érzek: élni, élni sokáig" - írta Kosztolány Nápolyból. Szinte egész Európát bejárta, de legelső útja Olaszországba vitte. Megfordul Grenoble egyetemén, ahol a tökéletes francia kiejtést tanulják a világ minden tájáról összegyűlt legkülönfélébb korú és foglalkozású emberek, s elgyönyörködik a föld népeinek gazdagságában. Megnézi Párizsban többek között a Morgue halottait, Baudelaire sírját, és megnézi az állatkerteket. Gyönyörködik és szörnyülködik. Ujjong és sír. Nem leírásokat ír, hanem remek eszmefuttatásokat - kristály tökéletességű karcolatokat, miniatűr novellákat: szellemesen, okosan, elbűvölő humorral. Angliába utazva a Dolores vasúton megállapítja, hogy útitársai olyan tartalmasan hallgatnak, mintha mindegyikük egy-egy sziget volna. Rómában egy vak embert pillant meg, aki elzavarja maga mellől tolmácsát, hogy nyugodtan élvezhesse a Pietá-t. Németországban Kant-csokoládét és Leibniz-kétszersültet eszik. Hollandiában beszámol a PEN Club alakuló ülésére érkezett írókról. S szívdobogó izgalommal éli át mindig az egyszerű tényt: hogy magyar, hogy európai.
Stockholmba már betegen utazik. Izgatottan számol be (ismét többek között) a rádiumkórházról s az új csodáról, a rádiumról - előállításáról, őrzéséről, felhasználásáról a gyógyításban. Mi, olvasói, tudjuk hogy a kórzázban kezelik - ezek a cikkek nem erről szólnak -, s hogy e könyvben megjelenő utolsó írása, a Stockholmi alkony után nem sokkal halott már. Ebben a könyvben, mely Kosztolányi Dezső valamennyi útirajzát tartalmazza, az olvasó megtalálhatja azokat a verseket is, amelyek egy-egy városról, tájról, úti élményéről adnak hírt. Vissza