Évek páncélban

Fülszöveg

Dragunszkij vezérezredes visszaemlékezése új színt hoz a memoárirodalomba. A szerző nem a magasabbparancsnoki fedezékek térképein, hanem a véráztatta földön, harckocsi-alegység, -egység és -dandár parancsnokaként küzdötte végig a nagy háború csatáit. Számtalanszor indult rohamra, többször tört ki beosztottaival bekerítésből, sokszor állat az élet és halál mezsgyéjén. A szíve a harckocsizókhoz húzta. Munkájában kitűnő érzékkel emeli ki az eseményeknek azokat a mozzanatait, amelyek legalkalmasabbak e fegyvernem hősi küzdelmeinek bemutatására. De ne gondoljon az olvasó valami száraz, hadtörténeti eszmefuttatásra. Dragunszkij kitűnő író is. Mindig megtalálja azokat a stiláris eszközöket, amelyekkel a harc eseményeit személyes élményünkké, szereplőit közvetlen ismerősünkké teszi.
A könyvben bemutatott események 1941. június 21-étől Prága felszaabdításáig ívelnek. A háború első napján már bombák robbanása döbbenti rá a fiatal akadémiai hallgatót, hogy vége a boldog békeéveknek, megkezdődött a háború. Egy harckocsi-zászlóalj parancsnokává nevezik ki. Az első párviadalban gyilkos és egyenlőtlen harcot vívnak a nagy technikai fölényben levő fasiszta csapatokkal.
Az alegység súlyos veszteségeket szenved, de teljesíti a kitűzött feladatot... Moszkva, Voronyezs, Kurzsk győztes csatái után Dragunszkij súlyosan megsebesül, de az orvosok 72 órás drámai küzdelemben megmentik az életét. 1944. nyarán ismét dandára élén áll. A fasiszták földjén törnek előre, részt vesznek a Berlinért vívott harcokban is, de számukra csak később, Prágában kezdődik a béke. Vissza