Becsey Marci egy menő rockzenekar frontembere, ünnepelt sztár, akinek egy ország ismeri a nevét. Lassan lecseng a számtalan lezárással és korlátozással járó járvány, s ő másokhoz hasonlóan azt reméli, az élet mehet tovább ugyanúgy, ahogyan a pandémia előtt zajlott. A visszatérés azonban nem teljesen úgy sikerül, ahogyan azt Marci, a zenekar és a menedzserük eltervezte.
Huszonöt sikeres év után Marci kénytelen egy testi tünetekkel is járó életközepi válsággal szembenézni, és miközben ennek okait kutatja, akár valami film, lepereg előtte családjának múltja. Benne a nagyszüleivel - a deklasszált jogásszal és az egykori dívával -, valamint nem utolsósorban az apjával, aki egykor irodalmi babérokra tört, de aztán meg kellett elégednie a megyei napilap főszerkesztői posztjával...
Hol a határ kicsi és nagy bűn, megbocsátható megalkuvás és elvtelen alkalmazkodás, emberi élet és puszta túlélés között? A háromgenerációs regény hősei - akik az 1940-es évektől keresik a boldogulás lehetőségét egy országban, ahol időről időre minden fenekestül felfordul - ritkán tesznek fel ilyen kérdéseket; és a történelem sem kérdezi, inkább csak sodorja őket.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.