Ezüstkor 1943. március

Előszó

Részlet a kötetből:

A klasszicizmus

A ROMANTIKA eszmevilága és művészi felfogása nagyon közel áll a mai ember szívéhez és eszéhez: történetfilozófusoktól, esztétáktól, kritikusoktól, társadalomkutatóktól vagy politikusoktól igen sűrűn hallunk emlegetni olyan elveket és szólamokat, melyeket minden vérbeli romantikus megirigyelhetne. Szeretünk hinni a Berdjajev-féle „új középkor" eljövetelében, amint a romantikusok is felfedezték és tisztelték a középkort; eleven tanúi vagyunk a nemzeti gondolat újjáébredésének, amint azt a romantika is átélte; az emberi észbe vetett hitünk éppúgy megrendült, amint a romantikusok is kiábrándultak a felvilágosodás racionalizmusából; a ráció hideg világosságából ugyanúgy az irracionális világ homályos mélyére menekülünk, ugyanúgy szembeszegezzük a szellemmel a lelket, „logos"-szal a „bios"-t, mint egykor a romantikusok; a társadalom szerkezetében a középkori rendiség kezd újjáéledni s a felvilágosodott liberalizmussal szemben a közösségi gondolat erősödik; a filozófiában újra visszanyeri régi rangját a metafizika: azt a középkori rangot, melyet az aufklärista Kant kétségbevont, a romantikusok visszaállították, hogy a pozitívizmus aztán ismét kétségbevonjon.
Ha ez így van, ha saját korunk ennyire ráhangzik a romantikus eszmevilág alaphangjaira, akkor valóban igen hasznosnak mondható, ha a klasszicizmus művészi problémáit a romantika ismeretében tesszük vizsgálat tárgyává: megismervén a hozzánk közelebbálót, reálisabb szálak fognak elvezetni az ezt megelőzőkhöz. Vissza