Fák felvonulása (dedikált példány)

Fülszöveg

A szerző 1935-ben született Somogy megye egy kis falujában. Munkahelye a pécsi Tanárképző Főiskola könyvtára. Kötete eddig nem jelent meg, csak az 1964-es Lengő fényhidak című köteten osztozhatott két pécsi költőtársával hármasban. A Fák felvonulása a bizonyság, hogy Bertók költészete időközben megérett nemcsak az önálló megjelentetésre, de arra is, hogy végre fölfedezzük, olvassuk és megbecsüljük, hisz nemzedéke legjobbjai között van a helye. Prózaversciklusának bravúrosan pontos és szellemes, szürrealisztikus jellemrajzai éppúgy elismerésre késztetik az olvasót, mint akárhány keményen formált, fellengzősség nélkül szóló "szabályos" verse.
Szülőfalumban, Vésén úgy született a szó, ahogy a fű a kövek közül kinő. Oka és funkciója volt, a mesékben és a babonákban is lemérhető egy-élete, egy-jelentése. A mutatványost megmosolyogták, kikerülték. Senki sem tudta, hogy a költészet közelében élünk.
Első igazi találkozásom a verssel akkor történt, amikor bebizonyosodott, hogy gyerekkorom törvényei a világra nem érvényesek. A nosztalgiát lassacskán eltemettem, de vaslemezek között a porszem: utazik velem a mérték és az igény.
Vágyaim mindig lehetőségeim előtt jártak, ahogy apám mondaná: a kordé elkerülte a szamarat. Nehezen tanultam meg, hogy pillanatnyi helyzetem meghatározása, a dolgokhoz és az emberekhez való viszonyom tisztázása legalább akkora tett, mintha száz évet előreszaladnék az időben.
Harminchat éves vagyok. Talán sikerül nyitva maradnom, hogy naponként megújíthassam a világot és önmagamat. S mivel a vers mindig feltételezi a másik embert, hitem szerint nemcsak ötéves fiam férfikorában, de mindaddig szükség lesz rá, ameddig a tisztaság, az emberség, a boldogság és a teljesség igénye létezik. A bizonyítás élet és erő, s nem utolsósorban az olvasó érdeklődésének függvénye. Vissza