Falig érő liberalizmus (dedikált példány)

Fülszöveg

Békés a derék angol polgár, eltűr mindent - majdnem mindent. Utoljára akkor lett elege, amikor felújították a Nemzeti Könyvtárat. Közadakozásból újították fel, adott pénzt a polgár, kemény fontot, mert fontos volt neki valamiért, hogy szép legyen az a könyvtár.
Szép is. Klasszicista épület, homlokzatának timpanonján a hajdani brit birodalom allegóriája, középen az uralkodó, emellett sorakoznak két oldalt a birodalom alattvalói, a háromszög csúcsában az Indiát jelképező alak térdepel. No, jöttek egyszer csak az angol liberálisok, és támadt egy remek ötletük: hogy véssék le a timpanonról a domborművet, mert az sérti az indiai bevándorlók érzékenységét.
Hát akkor azért földhöz vágta korsóját a pubban a jó angol, elküldött mindenkit az anyja keservébe (lehet, hogy nem a keservébe), és kijelentette, ha levésik azt a rohadt domborművet, ő bizony visszakéri a pénzét, az utolsó penny-ig. Igaza van az angol polgárnak. És a dombormű maradt...
Edward T. Hall ezt írja Rejtett Dimenziók című munkájában: "(...) az ember képtelen levetkőzni kultúráját, próbálkozzék bár körömszakadtáig, mert az beette magát idegrendszerének gyökeréig; kultúrája határozza meg, hogyan észleli a világot. Kultúránk nagyobb részt rejtett, és kívül esik a tudatos cselekvés szféráján, mindazonáltal belőle áll emberi létünk teljes szövedéke. Ha olykor tudatosul is kultúránk egy-egy szilánkja; változtatni rajta akkor is nehéz, nem csak azért, mert végletesen személyesen éljük át, hanem azért is, mert az ember kizárólag a kultúra közegén keresztül képes értelmesen cselekedni és kapcsolatot teremteni másokkal. Az ember és a testén messze túllépő hatásszférája számos kölcsönember független volna házától, városától, technikájától vagy nyelvétől. Az ember és extenzióinak kölcsönös hatását figyelembe véve, mindnyájunk kötelessége, hogy alaposan megfontoljuk, miféle extenziókat alkotunk, nemcsak magunk, hanem mások miatt is, akik esetleg szenvedni fognak tőle. (...) Az etnikai csoportok kapcsolatának válsága, a városok válsága és az oktatás válsága nem függetlenek egymástól. Egy átfogóbb szemlélet szerint mindhármat egyetlen nagy válság különböző vetületeinek tekinthetjük, mint természetes következményét annak a ténynek, hogy az ember új dimenziót alkotott magának - a kulturális dimenziót - és ennek legnagyobb része láthatatlan. A döntő kérdés tehát a következő: meddig hagyhatja figyelmen kívül az ember szántszándékkal saját dimenzióját?"
A válasz: semeddig. Vissza