Beethoven összes szimfóniái

Előszó

Beethoven emberi és művészi nagysága messze kimagaslik a zenetörténet halhatatlan lángelméi közül. Erős egyénisége, öntudatos és önbíráló szelleme, állandóan fejlődő tehetsége és egyedülálló formaépítő művészete már korában csodálatra és elismerésre késztette embertársait. Legnagyobb kortársa: Goethe világosan látja Beethoven önmagát erősen összefogó, erős és ugyanakkor bensőséges egyéniségét. Valóban: tüneményszerű jelenség a belőle kiáradó erő, akarat és önmagát legyőző fegyelem. Szomorú gyermekkora után egész fiatalon vállalnia kell a kenyérkereső és családfenntartó szerepét. Alig jut el az első sikerek boldogító állapotáig, amikor észreveszi kezdődő süketségét. Bármennyire szereti embertársait, kénytelen visszavonulni, nehogy mások tudomást szerezzenek betegségéről. Már harminckét éves korában végrendelkezik és a halálra gondol. E szörnyű órákban eszmél rá elhivatottságára, s legyőzve kétkedéseit és önmagát, vállalja a magáramaradó művész sorsát. Azontúl csak a művészetének él és pusztuló hallásától és más testi bajtól kínozva teljesen befelé fordulva és csodálatos belső-hallására támaszkodva alkotja halhatatlan műveit. A külvilággal való érintkezése csupán gyakorlati és hétköznapi dolgokra szorítkozik. Belvilága így teljesen felszabadul és istenség módjára önmagából adja a tüzet és a lángot. Szabadon szárnyaló szelleme átéli a múltat, átveszi annak művészi értékeit, majd megalkotója önnön jelenét, amelyen át elérkezik a messze jövő kapujáig. Utolsó művei egy új világ kezdetét jelzik, amelynek felépítése, életrehívása egy új Beethovenre vár. Az abszolút- és szimfónikus-zene Beethoven művészetében érte el eddigi legmagasabb fejlődését. Utódai csak nagy mesterek, de nem nagyobbak nála. Így Beethoven művészetének méltó folytatása még nem következett be.
Minden kor máskép látja és ítéli meg Beethovent. Tökéletes tárgyilagosságig még senki sem jutott el. És nem is lehet. Mert Beethoven művészete oly elemi erővel hat a vele foglalkozóra, hogy a legbiztosabb ítéletű szakember is önnön érzéseiről számol be, amikor tollat fog. Azonkívül: Beethoven emberi és művészi nagysága oly rendkívüli, hogy abból mindenki tetszése és teherbíróképessége szerint meríthet. Ebből következik, hogy egy-egy kor, szaktus, vagy szépíró hol hőst, szenvedő Prometheust, szenvelgő romantikust, hol pedig forradalmárt, nagy felszabadítót, vagy épp ellenkezőleg: visszavonuló gyenge embert, tehetetlen házsártos beteget lát benne. Beethovenből mindenre telik. De ha mégis felülemelkedünk korunk eszmevilágán és kellő távolságból ítélkezünk, akkor Beethoven úgy tűnik fel előttünk, mint egy igazi, kivételes tehetségű és erejű művész, aki egyre fejlődő művészetével szolgálni kívánta az emberiséget. Legyőzve önmagát, elviselve kínzó és fájdalmas betegségeit, csupán művészetének élt, hogy örömmel, széppel és tiszta élvezettel ajándékozza meg az örök-emberiséget. E nemes ajándék két forrásból: Beethoven művészi hitéből és erkölcsiségéből fakad. Aki szeretettel és megértéssel fogadja ez ajándékot, maga is hívő és erkölcsös lénnyé válik. Igyekezzünk ez égi mannából minél többet magunkévá tenni, hogy annál közelebb juthassunk Beethoven művészetéhez. Az így meggazdagodott lelkünk megerősödik, hinni és hirdetni fogja Beethoven igéjét: "Csak a Szép boldogít és ad tartalmat életünknek!" Vissza