Együtt

Előszó

Jelét adni a létezésnek - ünnep. Jelét adni az Olvasó Munkás Klub létezésének most - legalább kettős ünnep.
Hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulóján s közösségünk huszonötödik születésnapján ezt az ünnepet újabb, szám szerint ötödik gyűjteményes könyvünkkel jelezzük, vagy ezúttal inkább demonstráljuk.
Vagyunk, és együtt vagyunk.
Mert együtt többek vagyunk önmagunknál.
Sokan vagyunk?
Nincs itt mindenki, aki itt lehetne, és itt van, akiről úgy ítéltük, hogy érdemes a biztatást jelentő bizalomra, ha csak egy-egy írásával is.
Vagyunk régiek és újak, kétkezi munkások és kétkezi munkásokból lett szellemi foglalkozásúak, idősebbek és fiatalabbak, elsősorban olvasó munkások, közülük ugyanakkor jó és kevésbé jó írások szerzői, költők és pályakezdők; itt van az is, akit hivatalos könyvkiadás évtizedek óta nem hajlandó tudomásul venni, s vannak olyanok is, akik koruknál fogva lemaradtak, mások pedig lemaradnak a pályáról. Mert elkésett a jobb sors. Mert munka után próbálkozni az írás nehéz mesterségével szinte emberfölötti küzdelem. Itt vannak halottaink is. Itt van a kegyetlen sorsú Fodré Sándor néhány időálló verse, és itt van a képtelenül fiatalon, húsz éves korában öngyilkosságba menekült Radó Éva egy-két költeménye. Több is lehetne.
Huszonöt éve együtt vagyunk. Minden kedden. És együtt vagyunk most a műhely-füzetekből válogatott antológiánk lapjain, régi és újabb verseinkkel és novelláinkkal, amelyek mind ugyanarról a világról adnak jeleket. Vissza