A lélek hídján

Előszó

A Lélek hídján - Farkas Eleonóra új verseskötetének címe - valójában sokrétű, sokirányú jelkép. A „híd" maga is az; vannak közismert, általános jelentései, és vannak elvontabbak, összetettek, odaadóbb gondolkodásra késztetők. Mindenképp összekötő kapocs: két szembülső partot, egymástól távoli világot, eget és földet, Istent és embert köt össze, hoz közelebb egymáshoz, ez a rendeltetése. De van más is. A híd közepén áthaladó ember önkéntelenül megáll, elfelejti, miért sietett annyira. Az idő mintha vele maradna, kínálva az elmélyülés, a szemlélődés lehetőségét. Az ember áll, s kitárul előtte az is, amit eddig látott talán, de fel sem fogott, ami idáig nem ragadta meg igazán, egy másfajta, valódi világkép, a maga bonyolultsága és ellentmondásai dacára tisztán és befogadásra várva kirajzolódik a szeme előtt. Megmutatja magát a felszín alatti mélység és a kék burok fölötti univerzum a maga teljességében, titkok és sejtések állnak össze az egyetlen, mindig érvényes valósággá. A Lélek hídján állni pedig a kiválasztottak, az észrevétlen megjelöltek, az „alázatosak kivételes joga", kegyelmi állapot. Aki ott áll, nem mentes a szenvedéstől, a szenvedés lényege és jelentősége változik meg számára, a külső tényezők hátteressé, jelentéktelenné válnak, nem befolyásolják a benső biztonságérzést: a boldogság állandó jelenlétét. Ez a lelkiállapot tükröződik e kötet majdnem minden versében, s még valami: a küldetéstudat. Vissza