Farkas Ferenc

Előszó

Részlet:
Mondja, Tanár Úr !
Mondja, Tanár Űr, ha nem látna maga körül ép lelkű embereket, csak vadul, egy irányba nyomuló tömeglényeket, akiknek a tekintetéből rég kihalt az értelem, a jóság, a vágy valami szépre, akiknek a beszédje egyhangú makogás, a legbonyolultabb érzéseik csak a biológiai létezés alsóbb régióit érik el, maga akkor is szépnek mutatná az embert? Ha a világ átgázolna mindenen, amit értékesnek hisz, ha a delfti festő szobájának csendjét felverné a legújabb kor csörömpö-lése, maga továbbra is harmóniába, ritmusba rendezné alakjait? És honnan venné az erőt ehhez? És honnan venné a hitet? Azt mondja, sehonnan sem venné, mert ezekkel a dolgokkal ön rendelkezik, mióta az eszét tudja? Hogy ez, amint mondani szokás, egyszerűen van, és kész, nem kell kívül keresnie, nem kell felettünk álló erőkhöz folyamodnia értük? Azt állítja, az ember attól ember, hogy birtokában van jó és rossz, szép és csúf megkülönböztetésének képessége? Hogy az egyénnek elvitathatatlan joga a teljesség iránti igény, a törekvés az emberhez méltó életre? A Tanár Úr életét az a meggyőződés vezérli, hogy az ember végtelenségének, meg nem ismételhető lénye kozmikus jelentőségének mértéke a másik ember, tehát a műalkotásnak is ezt a bonyolult viszonyt kell tükröznie, és ezt nem teheti másképp, csak ha maga is az említettekhez hasonló bonyolult struktúrává lesz? Innen a figuráin az a vibráló élet, a mozgás pillanatszerűsége ? A tekintetek elevensége ? A mozdulatok ereje ? A bronz felületének lélegző élettelisége ? És, ha kortársaink többségének már nem lesz is szeme az efféle, érzékeink segítségével megközelíthető igazságokhoz, a Tanár Űr akkor is arról fog mesélni, hogy csak úgy maradhatunk emberek, ha az értelmünk, az érzelmeink, a jó szándékunk együtt dolgoznak bennünk? És ezért ön továbbra is harmonikus -nem tetszetős, hanem igazán, a szó legemelkedettebb értelmében szép - szobrokat mintáz, farag? Mert nem is tehet másként ? Mert hisz a hivatásában ? Hisz abban, hogy nem felejthetjük el azokat a képességeinket, amelyeknek egyszer már a birtokában voltunk, mert akkor szegényebbek, kiszolgáltatottabbak, befolyásolhatóbbak, egyszóval kevésbé szabadok leszünk? És, Tanár Űr, nem tart attól, hogy ezzel az elkötelezettségével, hogy úgy mondjam csodabogár lesz sokak szemében, mert, ha körülnéz, láthatja, hogy egyre kevesebben járják ezt az utat? De ettől a Tanár Úr, ugye nem veszti el szeretetteljes derűjét, hitét az egyes emberben; a fában, a bronzban, az agyagban rejlő, és a művészet által láthatóvá tehető harmóniában? Vissza