Elnémult hegedűk

Fülszöveg

"A memoárírás igazából sohasem ment ki a divatból, csak legfeljebb az olvasói érdeklődés változik. Nem függetlenül attól, hogy a feldolgozott téma mennyire kerül vagy kerülhet a figyelem középpontjába. Mert aki személyes visszaemlékezésre szánja magát, azzal is számolnia kell, hogy a más forrásból származó történeti ismeretek birtokában hitelessége bármikor kétségbe vonható. Kiváltképp akkor, ha emlékeit tudatosan szépíti, vagy esetleg utólag tulajdonít jelentőséget olyan eseményeknek, melyek a legteljesebb mértékben jelentéktelenek. Az "Elnémult hegedűk" címmel megjelenő memoár nem ebbe a körbe tartozik. Olyan műről van szó, melynek szerzője az élettörténeti élmények és esetek felidézése közben szociografikus korrajzot is ad. Méghozzá a történeti megközelítés és értelmezés szándékával.
Mert miközben a csiznyikói zenészdinasztiák világát tárja elénk, számos kor- és társadalomtörténeti összefüggéseket is felvillant. A megélt élmények, de sohasem a nosztalgikus emlékek alapján. Jóllehet sokan vallják, hogy nincs olyan elsődleges tapasztalat, mely közvetíthető lenne, hiszen a tapasztalatot az tünteti ki, hogy éppenséggel nem közvetíthető, Farkas Kálmán memoárja ezt a vélekedést szembeszökően cáfolja. S ennek egyik magyarázata a szemléleti korrektségében rejlik. Akár azt is mondhatnám: minden részrehajlás nélkül mutatja be Csisznyikó mikrovilágát. Mindenekelőtt azzal a szándékkal, hogy egy meglehetősen zárt és egyszerre nyitott közösségen belül a cigány zenész társadalom sorstörténete minél élesebb fényben rajzolódjon ki. Olykor hallgatólagosan vagy határozottan kimondva, hogy ez a sorstörténet korántsem elszigetelten egyedi ahhoz, hogy általánosítható tanulságokat ne hordozzon." Vissza