Néprajzi filmkatalógus

Előszó

Bevezetés
"Amikor a filmesek néprajzi filmeket készítenek, ezek talán filmek, de nem néprajziak, amikor néprajzkutatók készítenek filmet, azok talán néprajziak, de nem filmek... "
Ezt mondta Jean Rouch 1952-ben az antropológiai és etnológiai tudományok bécsi kongresszusán, miután megtekintett számos teljesen jelentéktelen néprajzi filmet. Ez nem definíció volt, csak legfeljebb egy hiány konstatálása, de legalább annyi előnnyel járt, hogy pontosabban körvonalazta a helyzetet és felhívta az antropológusok figyelmét arra, hogy új életre kell támasztani az etnológiai kongresszusok filmbizottságát, mely addig csak elméletileg létezett.
"Az emberi cselekedetek megfigyeléséhez az audiovizuális technikát csak mintegy tíz éve használják ki ésszerűen - állapítja meg 1968-ban Jean Rouch A NÉPRAJZI FILM című írásában -, mintha a néprajzkutató vagy a szociológus félne ezeknek az eszközöknek az alkalmazásától, nem tudván azokat megfelelően ellenőrizni és kezelni. Ennélfogva sokáig mellékes, gyakran veszélyes dolognak tartották a film és hangfelvételt, amely azzal a kockázattal járhat, hogy előnyben részesíti a látszatot a lényeg rovására. A filmek és magnetofonszalagok legfeljebb illusztrációk lehettek, kétségtelenül fontosak, de csupán kiegészítői a klasszikus módszerekkel (megfigyelés, interjú, kérdőív...) lefolytatott vizsgálatoknak. És ha néhány úttörő makacsul mégis filmfelvételekkel tért vissza kutatóútjáról, két-három vetítésre sor kerülhetett - tudományos konferenciák szórakoztató „felvonásközeként" de nehezen nézték el, hogy egy kutató képek felvételével vesztegeti idejét, még nehezebben, hogy a filmek szélesebb terjesztését kísérli meg. Vissza