Úrnak szolgái

Előszó

Részlet a könyvből:

Az elnehezült testű, várandós asszony már reggel érezte, hogy itt van az ideje. Amikor az ököristállóban leszórt szalmán sötét hajnalban felrázta az ura, hogy: menjünk, anyjok!, az első megmozdulásnál tudta, hogy mánál tovább nem viszi. A szíve alatt hordozott élet megindult, hogy világra jöjjön. Úgy érezte, hogy hideg borzongatja, aztán forróság öntötte el, hogy merő víz lett rajta az alsóruha. Azután millió éles, kegyetlen köröm kezdte csipkedni, hogy szinte feljajdult bele. De erőt vett magán és a fájdalmán. Nem lehet. Nem lehet most betegnek lenni. Vagy legalábbis ki kell húzni a legutolsó pillanatig. Ebben a drága dologidőben egyetlen percet sem lehet eltékozolni. Aratás van, az élet betakarításának pótolhatatlan ideje. Esztendőre való kenyérről van szó. Esztendeig olyan vastag lesz a karaj kenyér, amilyenre most szabják. Ha nem igyekeznek, vékony, ha nem lankadnak a hajrában, esztendőre elvetik a gondját. Nekik meg különben is időhöz kötött szerződésük van. Tíz nap alatt tíz holdat, öt láncaljat kell levágniuk. Ha le nem vágják, tizenegyedik nap más áll a rendbe. Másé lesz a tized. Ezért kell húzni a lefekvés idejét. Mert a tíz napnak meg kell felelni. Becsület is függ tőle, mert máskor úgy kapnak majd megint aratnivalót, meg a kenyér gondja függ tőle. Marokszedőt nem fogadhatnak, mert az drága, elkéri a nehéz kereset egyharmadát is, válogatós is, azt se tudja az ember, mit tegyen elébe, így aztán ő állott be az ura után a rendbe. Hátha megsegíti az Isten. Hátha kibírja. Isszonvú nehéz ugyan kilenc hónapos teherrel hajladozni, dolgozni hajnaltól hajnalig, de más is kibírta már. Hátha ő is. Nem bírta ki. Vissza