Mithradates kincse

Előszó

Odakünn nagy csend van. A kis német egyetemi városra ráfeküdt a sötétség és az utcák világitását itt nem találják helyénvalónak. Valószinüleg ugy vélekednek, hogy minden rendes ember nyolc után úgyis odahaza van, a korhelyeknek pedig nem jár különös előzékenység. És a rendes emberek nyolc után csakugyan odahaza ülnek. Én is. Mert én is rendes ember vagyok, akinek meg kell becsülnie azt a kitüntetést, hogy a polgármester ur leányai is nála veszik francia leckéiket. Ó én nagyon rendes és csendes ember vagyok. A rendőrség mostanában ismét figyelmes és sok minden után érdeklődik, ugy mondják, Metternich mindenre kiváncsi. Én hozzám jöhetnek. Akkor is, ha nem vagyok otthon. Megvizsgálhatják az irataimat, a könyveimet: nem fognak semmit sem találni, ami ellen Metternichnek kifogása lehetne. Husz esztendő óta lakom ebben a rendes és tiszta északnémet városban és mindig ugy viselkedtem, amint az! egy jóravaló francia nyelvmesterhez illik, aki Racinet és Corneillet olvassa a szépreményű hajadonokkal. Meg kell becsülnöm azt a jóakaratot, amellyel itt még a legelőkelőbb emberek is bánnak velem. Hiszen maga a kiválóan tudós egyetemi tanár, Walter Vulpius is igénybe veszi olykor szerény tudásomat, igaz, hogy nem a francia, hanem a görög nyelv terén. Fiatal koromban foglalkoztam ezzel a nyelvvel és Vulpius tanár ur csak a múltkor mondotta, hogy határozottan sok érzékem van a tudományos munkához. Vissza