Hetedíziglen (dedikált példány)

Előszó

Sem regényt, sem kordokumentumot nincsen szándékomban írni, csupán szűk családi történetünket szeretném írásban rögzíteni, hogy megmaradjon az utánam jövők számára. Az embereket mindig foglalkoztatták a régmúlt idők történései, az ősök kiléte, sorsa, élete. Magam is ennek a gondolatnak a hálójába, bűvkörébe estem és így szántam rá magam e nem mindennapi munka elvégzésére.
Nehéz, gyakran lehetetlennek tűnő körülmények között gyűjtöttem össze azt az anyagot, amely hosszú évek munkája eredményeképpen végre formát ölt.
Az elkövetkezőkben megpróbálok a valósághoz minél közelebb kerülni, annál is inkább, mert messze kell visszatérnem: Mária Terézia osztrák császárnő és magyar királynő korába. Ebben a korban kezdődik családom története.
Sok-sok generáció tűnik el úgy, hogy az utódok ha akarnák sem tudnák kideríteni kilétüket, sorsukat, történetüket. Talán ha nem lett volna a madéfalvi vérfürdő, ha nem lett volna SICULICIDIUM, én sem tartottam volna érdemesnek e könyv megírására ennyi időt és energiát latba vetni. Lehet, hogy bizonyos támpontok hiányában semmiképpen sem jártam volna sikerrel. De mert őseim mindennek szenvedő alanyai voltak és mert névtelenül is történelmi személyekké váltak, számomra a legszükségesebb támpont adott volt, s először is azt kellett kiderítenem, hogy ki az az ősöm, aki ezeknek az időknek történéseibe akarva-akaratlan belesodródott, olyannyira, hogy utódai földönfutókká, hazátlanokká váltak.
A be nem avatott olvasó is gyanítja, hogy ezt a történetet egy lázadó, Moldvába menekült, majd Bukovinában letelepedett székely késői leszármazottja írja. Pontosabban két lázadó székelyé, mert mind anyai, mind apai ágon Bukovinába szakadt székelyek leszármazottja vagyok. Vissza