Fazekas Mihály összes verse

Előszó

Egy örökös népszerűségre jutott mű feledésbe boruló szerzőjének emlékét szeretném feltámasztani, egy méltatlanul háttérbe szorult költőt szeretnék visszavezetni az őt megillető helyre, a nagy költők sorába. Közben hálámat is lerónám. Engem ez a költő barátkoztatott meg az irodalommal. Ö volt szerzője annak az olcsó, ponyva-kiadású verses elbeszélésnek, melyet még a szülőházban olvastam. Azóta minden évben kétszer-háromszor is elolvastam. Elragadtatásom és csodálatom évről évre növekedett. Tiszteletemet az iskola se tudta lerontani. Rajongásomat, véleményemet később úgy őriztem, mint egy hazai titkot, amíg rá nem eszméltem, hogy nincs mit szégyenkeznem ifjúkori lelkesültségem miatt: Ludas Matyi valóban mestermű, Fazekas Mihály igazi nagy költő. Embernek, jellemnek is az, mint később megtudtam. Sokáig azt hittem, hogy véleményemben egyedül vagyok; ez okozza tán, hogy ma nem latolgató tanulmány, hanem panegyricus írására van kedvem. Ezzel szeretném kárpótolni az elmaradt méltatást.
Kezdem azzal, hogy Fazekas volt talán az egyetlen nemes származású költőnk, akiről csak a halála után derült ki, hogy nemes. Ő maga sohasem emlegette. Szerénységből vájjon? Nem hiszem. Elvonuló természetű volt, de nem szerény. A katonaságból 30 esztendős korában önként megválik, mert „Már nem akar kezem ontani vért - Tzimerekért, se ditső nevekért", de mindvégig harcias, sőt harckereső. Az Arkádiapör során Debrecen védelmében Kazinczyt a szitkozódásig ingerli. Tartott irodalmi hírére is. Vissza