Századvégi festők arcképcsarnoka 3.

Előszó

Somos Miklós és Lieber Éva pályájának indulása, akárcsak a többi századvégi festőnél, a "fényes szellők" korszakára esik. A generáció többi tagjától eltérően azonban munkásságuk középpontjában nem a megszokott társadalmi értékeket találjuk.
A "fényes szellők" felhajtó ereje ugyanis csak addig emelte az 1945 után induló fiatal értelmiséget, amíg az új társadalmi rend deklarált, és a generáció szociális hátterének történetileg kialakult értékrendje egyfajta demokratikus közmegegyezés szerint megegyezett. A negyvenes évek végén azonban, a politikai érdekeknek megfelelően, a deklarált értékrend kezdett elhajolni a közmegegyezéstől, azaz értékválság keletkezett, amit a "fényes szellők" tagjai világnézeti válságként éltek meg. Az önvizsgálat időszakában (melyet Sarkadi Imre nyitott meg) az is nyilvánvalóvá vált, hogy az otthon kapott neveltetés mélyén olyan általános erkölcsi normák lappangtak, amelyek alkalmasak voltak valódi értékmérő szerepre.
Nos, az erkölcsi indíttatású világnézeti válságra a generáció tagjai más és más módon reagáltak. A problémákra adott válaszok egy része a megújulás, a jobbítás irányába mutatott, ám lényegében megmaradt a társadalmi értékrenden belül. Voltak azonban olyan művészek is, akik az erkölcsöt egy tágabban értelmezett társadalom létéből eredeztették, s így eljutottak (visszajutottak) a vallás általánosabb fogalomköréhez, amely vargabetűt természetesen nem kellett megtenniük azoknak, akiknek világnézete és értékrendje kezdettől fogva ebben gyökeredzett. Vissza