Árnyas kertben

Fülszöveg

Fecske Csaba - mesteréhez, példaképéhez, Weöres Sándorhoz hasonlóan - bámulatos eleganciával tud bánni a szavakkal. Izgalmas, egyedi képeket teremt. Verseinek tónusába azonban rendszerint vegyül némi kesernyés felhang, amit olykor ironikus groteszkség-gel színez. Látszólag a magányos individuum költője, aki jelen kötetében is életének fontosabb stációit járja végig.
Földi jelenlétünk egyetlen nagy versenyfutás az idővel, az egyetlen dimenzióval, amit talán sohasem érthetünk meg igazán. Csak azt tudjuk, hogy létünknek határokat szab. A tér-idő foglyaként élő költő az emlékein keresztül próbálja meg kijátszani a mulandóságot. De meddig tart életben az emlékezet? A fejfákra írt nevek, az elmosódó arcok, a felderengő töredékpillanatok meddig maradnak meg, amikor már mi is a második félidőt játsszuk?
Fecske Csaba mindennapi leltárjait végzi. Költészetében az élet van felfűzve szavakra. A fiatalság, az álmok, a szerelem, az erotika éppúgy, mint az öregedés, a betegség, a tehetetlenség... Tovább

Fülszöveg

Fecske Csaba - mesteréhez, példaképéhez, Weöres Sándorhoz hasonlóan - bámulatos eleganciával tud bánni a szavakkal. Izgalmas, egyedi képeket teremt. Verseinek tónusába azonban rendszerint vegyül némi kesernyés felhang, amit olykor ironikus groteszkség-gel színez. Látszólag a magányos individuum költője, aki jelen kötetében is életének fontosabb stációit járja végig.
Földi jelenlétünk egyetlen nagy versenyfutás az idővel, az egyetlen dimenzióval, amit talán sohasem érthetünk meg igazán. Csak azt tudjuk, hogy létünknek határokat szab. A tér-idő foglyaként élő költő az emlékein keresztül próbálja meg kijátszani a mulandóságot. De meddig tart életben az emlékezet? A fejfákra írt nevek, az elmosódó arcok, a felderengő töredékpillanatok meddig maradnak meg, amikor már mi is a második félidőt játsszuk?
Fecske Csaba mindennapi leltárjait végzi. Költészetében az élet van felfűzve szavakra. A fiatalság, az álmok, a szerelem, az erotika éppúgy, mint az öregedés, a betegség, a tehetetlenség s a halál. Mindez a tékozló fiú korrupt emlékezetének szűrőjén keresztül.
De az érzelmeknek is van utószezonja, a fájdalom gazdát cserél. S amikor már csak az üres évek kerülnek elő - a halál, a pusztulás, a fogyatkozás, már nem tudni, hogy az emlékezés kegyelem-e vagy büntetés, hisz egyre csak a hiánnyal szembesülünk. Mert a mulandóság kijátszhatatlan.
Oláh András Vissza