Fülszöveg
Ez egy rendhagyó napló, nem az ismert, hagyományos napló formájában megírt eseménytörténet. A betegség felismerésétől, az akkori és azóta megélt sorsdöntő történések kronologikus sora, frappáns, sokat mondó és sűrűn telehintett stáció-alcímekkel. Itt nem a stáció keresztúti jelentéséről (bár a kereszt hordozása átvitt értelemben megállja a helyét), hanem az emlékek állomásairól van szó.
A könyv az utolsó bejegyzésig életrajzszerűen vezet végig egy élettörténeten keresztül - a közben be-bevillanó régi emlékeket felidézve - a gyermekkortól a felnőtté válásig, aztán őszintén, önsajnálat nélkül, sőt, ebben a lehetetlen helyzetben nem szokványos öniróniával beszél sajnálatos betegségének kezdetéről, és annak mostani, visszafordíthatatlan tényéről.
Ez az írás Fehér György életének emlékképeivel betekintést enged betegségének hétköznapjaiba, a kór leküzdésének, elviselésének heroikus küzdelmeibe.
Tisztelet, tisztelet, nagyon-nagyon sok tisztelet Fehér Györgynek és családjának!
Nagy...
Tovább
Fülszöveg
Ez egy rendhagyó napló, nem az ismert, hagyományos napló formájában megírt eseménytörténet. A betegség felismerésétől, az akkori és azóta megélt sorsdöntő történések kronologikus sora, frappáns, sokat mondó és sűrűn telehintett stáció-alcímekkel. Itt nem a stáció keresztúti jelentéséről (bár a kereszt hordozása átvitt értelemben megállja a helyét), hanem az emlékek állomásairól van szó.
A könyv az utolsó bejegyzésig életrajzszerűen vezet végig egy élettörténeten keresztül - a közben be-bevillanó régi emlékeket felidézve - a gyermekkortól a felnőtté válásig, aztán őszintén, önsajnálat nélkül, sőt, ebben a lehetetlen helyzetben nem szokványos öniróniával beszél sajnálatos betegségének kezdetéről, és annak mostani, visszafordíthatatlan tényéről.
Ez az írás Fehér György életének emlékképeivel betekintést enged betegségének hétköznapjaiba, a kór leküzdésének, elviselésének heroikus küzdelmeibe.
Tisztelet, tisztelet, nagyon-nagyon sok tisztelet Fehér Györgynek és családjának!
Nagy Anna
Beteg vagyok!
Visszavonhatatlanul, kétségtelenül. A tudomány szerint gyógyíthatatlan, de nem halálos beteg. A Parkinson-kórt negyvenéves koromban diagnosztizálták.
A helyzet eleinte évről-évre, később hó-napról-hónapra, majd napról-napra rosszabbodott. Manapság pedig már percről-percre csúszom lejjebb, egyre lejjebb. Bár a Parkinson-kór nem gyógyítható, de a tünetei gyógyszeres kezeléssel hosszú ideig elég jól kordában tarthatóak.
Egyszer azonban eljön az az idő, amikor már nem hatnak a szájon át bevehető gyógyszerek. Akkor lehet szó a duodopa-kezelésről, s ha már ez sem segít, jöhet a neuro-pacemaker és vele az az agyműtét.
A beteg mindkét módszerrel éveket nyerhet és addig csaknem teljes értékű életet élhet.
A sokáig szedett gyógyszerek azonban nem csak használnak, de árthatnak is!
Megjelen(het)nek azok a mellékhatások, melyek a pszichiátria zárt osztályára is vezethetnek.
Onnan pedig nagyon nehéz a visszaút! Nekem is csak feleségem emberfeletti munkájával és áldozatkész segítségével sikerült!
Budapest, 2015.
Vissza 
