Fejfák a Duna-Tisza közén

Előszó

A néprajztudomány egyik legérdekesebb, legfontosabb, és éppen ezért is legkutatottabb területe a halottkultusz. Ezen belül is a kutatók nagy figyelmet szenteltek a temetők és a sírjelek vizsgálatának. Számos cikk és tanulmány foglalkozik egy-egy falu fejfakultúrájával, de több munka nagyobb táj összefoglalására, jellemzésére is vállalkozott. Így jól feltárt az Aggteleki-karszt vidéke, a Szilágyság, s más erdélyi tájak, az Ormánság, a Kisalföld területe.
A Duna-Tisza közéről is számos publikáció jelent meg: Nagykőrösről, Kosdról, Alberirsáról és Pilisről, és összefoglalásként a Duna-Tisza köréről. Szükséges megemlíteni az Arany János Múzeum "Fejfák a Duna-Tisza közén" című állandó kiállítását is, amely a névben szereplő tájegység protestáns helységeinek gazdag fejfakultúráját rendszerezi és mutatja be (megnyílt 1979. október 27-én).
Jelen munkánkkal összegezni, tipologizálni kívánjuk a Duna-Tisza köze területén fellelhető fejfaanyagot elsődlegesen, s megragadjuk a lehetőséget, hogy kitérjünk a fejfaproblémakör bemutatására is. Indokolja ezt az is, hogy éppen e nagyobb tájegység rendelkezik olyan változatos fejfaanyaggal, amely tartalmazza a magyarság körében fellelhető főbb típusok, variációk többségét, s az is - elsősorban kultúrtörténeti szempontból -, e területről rendelkezünk a fejfákra vonatkozó, s fejfákat említő legkorábbi történeti adatokkal... Vissza