Kollázs

Előszó

A kollázs a 20. század első évtizedeiben az európai képzőművészetnek egyik nagy forradalma volt, amikor leszámoltak a korábbi ábrázoló stílusokkal és a radikális revolúciós képzőművészeti gondolkodás uralkodott el egész Európában. A kollázs nem csak stílusbeli, hanem technikai megújulást is hozott, egy egész új viszont a festészethez. A legelképesztőbb avantgard gondolkodási móddal tudták párosítani ezt a technikát, a dadaizmussal és a szürrealizmussal. A szürrealizmus nyomait itt, ma, ezen a kiállításon is érezhetjük. Igen találó Aragon mondata a kollázzsal kapcsolatosan, hogy miután a festők elfogadták a ragasztás elvét, áttértek a szemfényvesztésről a szellemidézésre. Mert mire törekedtek korábban a festők? Egyfajta naturális, impresszionisztikus stílusban ábrázolni azt, amit látnak.
A szellemidézés szó a kollázzsal kapcsolatban rendkívül pontos, mert a kollázs soha sem alkalmas arra, hogy a valóságot ábrázolja, hanem valamilyen értelemben mindig befelé visz. A művész személyes véleményének megnyilvánulásáról van szó. A kollázs mindig új gondolatok és megoldások kifejezője és egy egészen más alkotói habitust kíván. Le kell tenni a ceruzát, le kell tenni az ecsetet, nem festékkel kell dolgozni, hanem egészen más manualitással. Tépkedni kell, vágóollóval, ragasztóval dolgozni. Tehát egy másfajta hozzáállást igényel ez a technika, és éppen ez is izgatja a művészeket. Vissza