Előszó
Oly kevés vadász van, aki vizslával vadászik, pedig csaknem minden vadász érzi a hiányát és mégsem igyekszik pótolni. Vagy ha pótolja is, a vizsla ritka esetben elégíti őt ki. Legnagyobb része...
Tovább
Előszó
Oly kevés vadász van, aki vizslával vadászik, pedig csaknem minden vadász érzi a hiányát és mégsem igyekszik pótolni. Vagy ha pótolja is, a vizsla ritka esetben elégíti őt ki. Legnagyobb része többet várt a vizslától, nem úgy képzelte segítségét, mint ahogyan a vizsla neki bemutatkozott. Akárhányszor hallottam, amikor „kitűnő'' vadászok lebecsülték a vizsla munkáját. Pedig látszott rajtuk, hogy mégis hiányzik nekik a megfelelő segítőtárs. Sokan próbálkoznak is szert tenni egy jó vadászkutyára, áldozatot is hoznak, de nem sikerül, kívánságaikat nem elégíti ki.
Végső esetben a sikertelenséget elkönyvelik és többet nem kiséreteznek. Az a baj, hogy a lemondással beérik. Sohasem foglalkoznak azzal a gondolattal hátha nem is a vizslában, hanem önönmagukban van a hiba? Egy ilyen „kitűnő'' vadász (valóban kitűnő vadász volt) látta az egyik vizslámat dolgozni.
- No lám! - kiáltott föl. - Ez kutya! Ezzel élvezet vadászni. így képzeltem én is el a kutyával való vadászatot. Ha nekem ilyen kutyám lenne, minden pénzt megadnék érte.
- Nincs semmi akadálya! - mondom. - Ez a kutya eladó.
Nagyon megörült. Vagyonos ember volt, amennyit a vizsláért kértem, nyomban annyit ki is fizetett.
Egy hét múlva kaptam tőle egy levelet, amelyben azt írja, hogy a vizslát fele árért visszaadja, csak vigyem minél előbb! Teljesen hasznavehetetlen.
Már csak azért is, magam mentem a vizsláért, mert kíváncsi voltam - mi kifogása lehet az ellen az elsőrendűen kiképzett, kiváló vizsla ellen?
Vissza 
