Felülírás

Előszó

Akik ismerik Für Emilt, jól tudják, hogy állandóan úton van, vagy ezt a képet alakította ki magáról. Egyrészt állandóan költözik, másrészt állandóan levelezik. Számára nincs megállás, a legjobb úton lenni. Ő maga a bolygó hollandi, aki egy múltbéli álomvilágban él. Önmagát keresi, saját személyes múltját idegen családok fotóiból építi össze. Közben persze sajátos gyűjtögetéssel a maga élményeit is tartósítja. Az írás nem csak a barátságok fenntartására szolgál, hanem önkifejezésének része is. Önmaga a múltkereső és az eljövendő újdonság ígéretét önmagában hordozó is egy személyben. A teremtő azonosul a teremtett világgal. Für Emil régi és újabb munkái együtt jelennek meg ezen az összefoglaló tárlaton. Férfialakjai nőiesek, sőt újabban női szerepkörbe is kerülnek. Férfi sellők lebegnek minden alátámasztás nélkül a biedermeier falvédőket utánozva bugyután az égre lapulva. Körbe mindenfelé kommunikációs zavart látunk. Angyalok és bohócok mobiltelefonoznak, hangjuk, akár az egy irányba küldözgetett levelek. Az alakok között valós kapcsolat egyáltalán nincs. Bezáródtak egy nagyon szűk térbe - virágos ruháik színe a virágos mezőt idéző földdel harmonizál de mögöttük szinte azonnal a fehér fal üressége szab határ a pillantásunknak. A korábbi szűk terű, sokszor kilapított, kétdimenziós, sematikus képek mára lassan kezdenek a térbe fordulni, a figurák árnyéka is megjelenik, igaz, még mindig csak a földre vetül. A föld Für Emil munkáin mindig is hangsúlyos szerepet kapott. Ez adja a teremtett világ hétköznapi valóságát. Álomvilágában a mindennapi élet alakjai kerülnek elő. Prémes állatokat bemutató képei igyekeznek befurakodni a plüssállatok helyére. Legtöbbször maró gúny és cinizmus keveredik a művek gyermekien naiv hangnemébe. Nem csak képi, de verbális úton is próbálja kiönteni magából azokat a karikatúraszerű, vicces, néha visszás, sajnálkozó történeteket, amiket megélt vagy elképzelt helyzetekből, valós vagy fiktív sérelmeiből leszűrt magának. Történetei tetszés szerint folytathatók, ki-ki maga párosíthatja a rendelkezésre álló festmények bármelyikével. A néző a szöveg megértésén fáradozik, maga is keresi a megfeleléseket, a kapcsolatot. A játék halálosan komoly feladattá vált. Ahogy a művész a külvilág felé küldözgeti hiábavaló segélyhívásait, a néző úgy próbálja átlépni e művek határait. Mindenek felett uralkodik az írás. Az írás mint cselekedeteink referenciája, vonatkozási pontja. Az írás, ami elnyomja képi fantáziánkat, vagy éppen meglódítja azt. Az írás, ami a művészet történetében sokszor a már meglévő képi megfogalmazást kanonizálta. Az írás itt szó szoros értelmében felülírja korábbi tudásunkat. A gyermeki világba visszatérve talán mindent újra kezdhetünk, vagy magunk is kipróbálhatjuk a felkínált lehetőséget: a bibliai mintát követve a tárgyak megnevezésével, akár mi magunk is teremthetünk. Faludy Judit művészettörténész Vissza